2010. június 8., kedd

Legalább a nap sütött...

Bevallom egy dologban reménykedtem szombaton a Wolves-Tigers meccs előtt, mégpedig abban, hogy egy jó színvonalú, küzdelmes mérkőzést lehet végignézni a megszokott Farkasok színvonalon. Főleg hogy ez volt az első hazai bajnokija a címvédőnek, miközben a Tigrisek eddig végigpofozták a hazai ellenfeleket: remek előrejelzést kaphattunk, hogy mi várható a rájátszásban.
Nos, sok minden nem valósult meg a várakozásokból, ahogy a címben utaltam rá, összesen amit ki lehet emelni azt, hogy sok hét esős hétvégéje után végre bele lehetett kóstolni abba, hogy milyen idő is szokott lenni e térségben már júniusban.

A körülmények véleményem szerint kritikán aluliak voltak. Ha megtaláltuk a kis kertkaput amin virított a papír, hogy merre is lesz focimeccs, könnyen megtalálhattuk a pályát is, ami a szó szoros értelemben vett csak pálya volt.
Se lelátó, se ülőhely, se büfé, talán retyó sem, egy műfüves edzőpálya és slussz. Alapban nem voltak sokan, ami a helyzetet tekintve örömteli is, mivel nagyjából a pálya egyharmadára mehettek be nézők, és ebben benne van az egyik oldal építési területe is, amennyiben valaki akart egy kis paintball feelinget összeszedni vagy már megunta a száz ágra sütő nap alatti álldogálást és valami árnyékos helyet keresett.


Viszont került mindez egy ezresbe. Vicces dolog a jegyen az a kitétel, miszerint az ülőhelyek elfoglalása érkezési sorrendben van. Nohát. A szokott (elvárt?) körítésből a hangosítás meg speaker, valamint a cheerek közül a 14- korkategóriás csoportot láthattuk a mérkőzés alatt, utóbbiak szerencsétlenül be voltak pakolva az egyik sarokba, valószínűleg nem feng-shui, hanem helytakarékosság miatt.

Miután kipengette az ember a Mátyás királyt és ha akarta átvette a kellemesen átmelegedett szponzorvizet, ha időben érkezett, le tudta magát támasztani a korlát mellé még valahol, szemfülesek kisszékkel érkeztek, csak a kerti grill meg a napernyő nem jött ki a szobakutyával.

Low budget körülmények mellé low budget felvezetés dukál: az egyik sarokból befutottak a nyíregyiek, a hazaiak meg zene nélkül szépen besétáltak a félpályáról (Zene nélkül mit érek én? - Máté Péter), és indulhatott a derby.

Ami itt véget is ért. Ahogy Szun-Ce is mondja a csata már eldől, mielőtt megvívják. Itt mire eldördült az első "ágyú", tulajdonképpen csak statisztikai kényszerből volt érdemes lejátszani a mérkőzést. Az egész első negyedben úgy tűnt, hogy a vendégek nem merik (?) játszani az "A" játékukat, mintha az ellenfél tisztelete olyan aurát rakna köréjük, amellyel csak a próbálkozásokig jutnak el minden erőlködéssel.
A Farkasok pedig daráltak, igazából tették azt, amiért kimentek a pályára. Mint egy gép, jöttek a playek, ami ellen a vendégvédelemnek eléggé a statiszta szerep jutott. A fal remekül nyitott, jól helyezkedett, az álmos tigrisek lassan reagáltak a játékra, és fokozatosan nőtt a hazai előny.

A fal már megtette a kötelességét, Cseperkáló nyargalhatott


Már már az járt a fejemben, hogy mikor indul a futóóra, amikor egy kicsit felébredt a Nyíregyháza, az egyik ukrán bekerült az offense-be is a védelem mellett és felpörgött a játék, illetve kezdte elérni azt a szintet, amit elvárna az ember a vendégektől ilyen irányítóval és idegenlégiósokkal. Eddigre a kezdeti long snap elbaltázások is véget értek, jó reménnyel várhattuk a második félidőt, hátha egy jó meccs kerekedik a végére.

Az első félidő legnagyobb izgalmai azon események voltak, amikor a jutalomrúgások után a labda átszállt a kutyafuttatóba (túl a kerítésen) vagy a másik oldalon ugyanezen esetekben lehetett fogadni, hogy az építkezésről visszapattan-e a labda a rúgást követően.

A kutyafuttató a nyúlon (kerítés) túl


A második félidőben egy darabig még sikerült folytatnia a vendégeknek azt a játékot, amitől egy kicsit felébredtek, Jordan még mindig jól lép ki a zsebből, még mindig jól teljesít nyomás alatt, de önmagában kevés. A Farkasokat nem sikerült megizzasztani, egy jobb (?) scrimmage energiája elég volt ahhoz, hogy sima hazai győzelem kerekedjen a történetből és ne legyenek izgalmak a végére sem. A fal mellett szembetűnő volt a futószekciók (beleértve a guardokat is húzásnál) közötti sebességkülönbség, nem is csoda hogy leginkább passzokból tudtak a Tigrisek előre haladni.

Sokadik interception, irány a TD zóna


Magilla Gorilla azt mondaná, hogy a jövő héten újra megpróbáljuk. Itt annyit lehet mondani, hogy marad a rájátszás, ott talán a vendégek elhiszik, hogy lehet keresnivalójuk egy ilyen meccsen is, és ha mást nem, de annyit elérhetnek, hogy nagyobb hajtásra kényszerítik a bajnokot.
Talán addigra már a körülmények is lesznek olyanok amelyeket -akármilyen szinten is áll a hazai amerikai foci- egy első osztályú mérkőzésen elvárna az ember: amennyiben tényleg van pályahitelesítő bizottság, kiváncsi lennék, mi alapján hagyták ezt a helyet jóvá, illetve ki és hogyan ellenőrzi később ezeket (ennyi erővel a Népstadiont is be lehetne jelenteni előzetesen).

Mint adomány, szívesen ad az ember egy ezrest a Farkasoknak, de mint körülmény nem. Méltatlan a klub eddigi eredményeihez, eddigi nívójához, még ha pénzügyileg "kihívásokkal is küzdenek" (ha küzdenek), akkor is ez mutatja meg a jó gazda imidzset a szurkolók felé. És szurkolókon nem csak a hazai Farkas-fanokra gondolok, hanem a semlegesekre: kevés elsőmeccses néző gondolná ezek után, hogy rabul ejtette amit tapasztalt és ez tényleg más mint a sima foci.

Reméljük a következő már hasonlít arra, amit elvár az ember egy ilyen csapattól és nem csak arra fog emlékezni, hogy legalább a nap sütött az a 140 perc alatt, amíg ott volt a helyszínen

6 megjegyzés:

  1. Kedves Arius!

    Szívesen válaszolunk a meccsrendezéssel kapcsolatos kérdésekre. Keress meg a Wolves honlapon található elérhetőségeken!

    Üdvözlettel:

    Nagy Balázs Zoltán
    Budapesti Farkasok AFKE
    Elnökségi tag

    VálaszTörlés
  2. Miért nem lehet nyilvánosan leírni? Miért kell privátban magyarázkodni? Miért is keressen meg a blog író? Ha van vélemény, írjátok ide....

    VálaszTörlés
  3. Kedves Predoc!


    Szép teljesítmény belelátni a fenti mondataimba a privát magyarázkodást...

    Kérdezz és mi válaszolunk! Itt vagy máshol. Teljesen mindegy.

    Nagy Balázs Zoltán
    Budapesti Farkasok AFKE
    Elnökségi tag

    VálaszTörlés
  4. Kedves Balázs,

    köszönöm a lehetőséget, amint lesz kérdésem, élek a lehetőséggel.

    VálaszTörlés
  5. Arius :))) tetszik a hűvös elegancia
    Balázs: tényleg meglepő hogy még ő keressen a rendezéssel kapcsolatban, amikor a magyar szabályok szerint KÖTELEZŐ a lelátó. igen, tudom, hogy volt lelátó, tudom nagyjából mi történt nálatok, nagyon sajnálom, remélem lesznek komoly, akár büntetőjogi következményei. nem magyarázkodás, pláne nem egy nyilvános blog íróját felszólítani, hogy még ő keressen meg a kérdéseivel. a kérdéseit olvashattad fentebb, erre küldhetsz neki levelet, amit p vagy lehoz vagy nem, de nyilvánosan "privátba" sutyorogni hívni... több mint ciki

    VálaszTörlés
  6. Kedves Bálint!

    Az ördögi tervem az volt, hogy ő feltesz kérdéseket, közvetlenül. Mi megválaszoljuk, majd publikálódik itt.

    Ebben bármikor benne is vagyok.

    Üdv

    Balázs

    VálaszTörlés