2010. június 11., péntek

Nagyüzem

Amilyen Norbi update volt június első hete, olyan sűrű lesz a második. Ennek gondolom leginkább Monsieur Udvardi örült, de ha minden igaz csak ki lett sakkozva a zebraellátás, így biztos lesz, akik majd megnézik a stoplisokat :)

Szombat

Újabb kettős rendezés a Cowboyoktól, először megint a nagyfiúk, majd a tarcsi lép pályára. Korábbi a kezdés, így aki ott akar lenni sípszóra, egyre menjen (13:00). A jegy ára a szokott 2:1 konstrukcióban 1500 Ft, amelyből megy 500 Ft az árvízkárosultak részére.



Cowboys - Veszprém
A hazaiak legutóbb nem nagyon izzadtak meg, erre most sem lesz sok esély. A Futótüzek első meccsükön takaréklángon lobogtak, igaz nem is ez a mérkőzés lesz az a számukra, ahol bravúrt kell végrehajtaniuk. Azt hiszem egy TD a részükről már tisztes helytállást, 10+ pont pedig eredményes vendégszereplést jelentene. Persze ennek az a függvénye, hogy a tehenészek ne engedjenek le túlzottan egy esetleges nagyobb pontelőny birtokában, valószínű hogy a CEFL miatt itt is a kötelező hozása nagyobb szerepet fog kapni, mint a pontzuhatag.

Cowboys 2 - Békéscsaba
Itt az eddigi eredményeket látva esélyesebb a vendégcsapat, igaz én még mindig nem tudom hová tenni a Raptorst a 3-1 mérleg ellenére. (Ergo fogalmam sincs, tulajdonképpen mit is ér egy győzelem a másodosztályban, ha kiemeljük a csoportból a Miskolcot). Ha csíp a csabai, akkor maradnak a feljutási meccsért szövögetett álmok (ha vannak), ha nem akkor zárkózhatnak a 2-2 -vel álló csapatok. Ponterős meccsnek tűnik elnézve a csapatok szerzett pontjait, jó meccs is lehet belőle, ha a hazai pálya legalább annyira felhúzza a kistehenészeket, mint Dél-Afrikát a sok vuvuzela.

Szolnok - Dunaújváros



Kicsit régen volt már action a Gorilláknál, talán jó időszak volt Vili mester csapatépítésére: hogy mi az eredmény, meg fogjuk látni Szolnokon. Illetve ezúttal sem Szolnokon, sőt még csak nem is Rákóczifalván vagy Jászberényben, hanem ezúttal Kecskeméten.
A hazai liga Harlem Globetrotters-e alakulóban van, igaz nem a játéktudást hasonlítva, hanem a vándorlós meccsrendezéseket illetve. Ebben van logikus lépés is, hiszen a Kecskeméti Kecskékkel együtt edzve (játszva?) ki lehet használni az ilyen roosterfeltöltő lehetőségeket, bár kicsit fellengzősen (értsd: mint egy sporthakni) hangzik ez a Soldiers-Goats közös válogatott kontra Gorillaz. A körítés garantált, egy amerikai nap keretében lehet jenki feelinget átérezni, aki korán megy szponzorvíz helyett energiaitalt kap :)
Ebből is kerekedhet egy jó kis meccs, igaz nem sok ponttal (Szolnok valahogy sosem volt az a pontgyáros), ellenben végig nyitott mérkőzés. Kevés pont, védelmek csatája, hacsak nem fognak a vendég trükkös játékok nagyon ülni.

Vasárnap

Vasárnap is 2 meccs, egy fővárosi és egy vidéki, ami rögtön bajnokavató is egyben.

Titans - Jászberény



A hazaiak eddig a tavalyi formában játszanak, igaz 2 meccs alatt már van idáig 15 pontjuk. Azt hiszem ha ezt a meccset nem tudják behúzni, akkor kevés olyan ellenfél marad, aki ellen be lehet biztosítani a bennmaradást. Egy kicsit rutin vs. lelkesedés szaga van ennek a meccsnek, van rá sansz, hogy a Titans bedarálja futásokkal a Rozsomákokat és lassan másfél év után újra győztesen hagyja el egy bajnokin a pályát. A berényi család előbb megverte az újraépülő Debrecent, majd kapott egy méretes zakót a Cowboys-tól: kvázi alsóházi erőfelmérésnek tekinthetjük az összecsapást.
Belépő 800 Ft, ha narancsban mégy, akkor 500 Ft. (itt nem kell beöltözni narancsnak, elég ha nemtommid narancs)

Miskolc - Wolves 2



Igazából gálameccs és örömfoci is lehetne, ha épp nem élnénk árvízi időket. A Farkasok tarcsija is inkább a fejlődés útján jár, mintsem azon hogy komolyan bele tudjon szólni a másodosztály küzdelmeibe, így a kérdés az, hogy a Steelers mit is akar ettől a meccstől? Jöhetnek-e azok, akik eddig kevés lehetőséget kaptak, vagy maga a meccs egy igazi gálafocit hoz kiegészítve azzal, hogy ezúton (képletesen) ajánlják fel a győzelmet az árvízben érintett helyiek számára.
Bajnokavatás mindenképp lesz, személyesen TL elnök úr is tiszteletét teszi hogy átadja az érmeket.
Belépő 700 Ft, A rendezvény jegybevételét a rendező egyesület a felsőzsolcai árvízkárosultak javára ajánlja fel, a kilátogató nézők ehhez járulnak hozzá jegyvásárlásukkal. Nem egy részét, a teljeset...


A szombati Wolves-Novi Sad CEFL mérkőzés elmarad, így a Farkasok pihenhetnek egyet.
Kár érte, mert jó meccsnek tűnt. Végre volt a meccsel kapcsolatban kreatív reklám is: lásd utcai promóció, figyelemfelhívás, amely talán -a jelenlegi állapotokat tekintve- nagyon hatékony tud lenni. Talán kisebb városok esetén még hatékonyabb tud lenni, mint Budapesten, kevesebb központi tér, jobban meg lehet fogni a helyi közösséget egy ilyen szokatlan figyelemfelhívással. Másik ilyen plusz a reklámmal kapcsolatban az online csatornák használata: ha már vannak a közösségi oldalak + videómegosztók, lehet használni őket, nem csak lájkolni, hanem életet élni rajta, vagy mint jelen esetben: előzetes étvágycsinálót hozni és terjeszteni. Ki tudja mennyi geek mozdul rá egy youtube-os videó után és kap kedvet egy 3 órás drukkolásra.

Heti plakátnyertesem: Miskolc. Gratulálok srácok, nagyon klassz kis fotó az, amire felépítettétek a plakátot.

Dögmeleg üzemmód bekapcsol, mostantól jöhet az is számításokba, ki bírja jobb kondícióval. Vagy hol hosszabb a tényleges (és nem az operett) cserepad. Már megy a hőségriadó, talán az eddigi hetek után ennek köszönhetően még jobban ki fognak jönni a különbségek a csapatok közötti felkészültségek.

Itt a nagy konkurencia, azaz megjött a foci VB is. Utóbbi abban nem lesz ellenség, hogy a médiában elnyomja az itteni történéseket, mert eddig sem tartalmazott nyomokban sem Meskó Zoli óta amerikai futball híreket a honi portálok/újságok, ellenben a semleges nézők vacillálni fognak a szobatévés meccsnézés vs. fizetős amerikaifoci meccs élőben között.
Sajnos ezzel együtt kell élni.

Vagy van ötleted hogy miért ne nézzék Messiéket?

2 megjegyzés:

  1. A jövő heti plakát versenyre jelölöm mindenképpen a fehérváriak plakátját, mert szerintem állat, amúgy meg,nagyon ötletes!
    http://www.enthroners.hu/

    VálaszTörlés
  2. Tényleg jól sikerült, de a verseny kifejezés azért túlzás :) Ez csak szeméyles vélemény, de szívesen olvasom másokét is e téren.

    VálaszTörlés