2010. november 4., csütörtök

Hiszekegy

Lement a szokott éves londoni derby és Goodell bácsi újra meglebegtette a nagy szavakat, amitől megint nedvesedhetnek a bugyik, gatyák.
Kb. mint Marx meg Engels anno, csak ők a kommunizmus eléréséről, igaz ahhoz építeni kellett a szocializmust, de egy nap majd eljön a nagy nap, amikor reggel úgy pattan ki mindenki az ágyból, hogy hé, hát mától kérem eljött a Kánaán.
Ez az európai csapat is lassan ez a kategória, minden évben el lehet jól sütni, mint amikor jön egy világsztár Magyarországra és azt mondja a tévének, hogy imádja az országot és gyönyörű a Parlament: innentől mindenki paff és happy, olvadunk, mint a napon hagyott jégkrém.

Nyilván felmerül egy csomó kérdés, mégis ez a gyakorlatban hogy is történhetne meg, hiszen vagy bővíteni kellene a létszámot (ami akár azzal is járhatna hogy mondjuk egy újabb négyes csoport alakulhatna ki vagy bármi más megoldás), vagy valamelyik régi franchise-t kellene áthozni ide a jó öreg kontinensre.

Utóbbi esetben mégis ki adná el és ki venné meg? Vagy hogyan is tudnák mondjuk a blackout szabályokat/elvárásokat hozni tartósan? Mert jó, hogy évente egyszer meg lehet tölteni egy Wembley-t, de azért kéthetente más tészta ez, hogy megtöltsön egy méretes stadiont: jenki mércével mérve meg elég le is szűkül az a kör, ami szóba jöhet egyrészt stadion-méret, másrészt futball-hagyományok miatt.
Utóbbi talán három országban hagyhatott mélyebb nyomokat odaát az NFL Europe miatt: Németország, Hollandia, Nagy-Britannia. A spanyoloknál -habár stadion lenne (?)- sajnos a Dragons elég hamar kiesett az NFLE pixisből, igaz ezt hosszabb időszakra csak a német meg holland csapatok tudták űberelni: mind a londoni, mind a skót csapat sem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket.
Márpedig a mostani komisszár tipikus multis manager: igazi számok/mutatók embere. Tagliabue-ban volt egy kicsit több szubjektívebb elem, annak ellenére hogy ügyvédből (NFL ügyvédje) lett nagyfőnök. Sosem felejtem el azt a 2005-ös sajtókonferenciát az akkori World Bowl kapcsán, mikor a skót/angol újságírók/szurkolók hevesen követelték rajta a csapatukat, mikor jön vissza a liga, stb. Fejére vetették hogy anno bezzeg milyen jól érezte magát ott, mire csak annyit mondott egy kis mosollyal, hogy igen, amire határozottan emlékszik, az a helyi whiskey-k, meg hogy mennyire is kínálgatták neki a különböző márkákat anno :)

Goodell más volt. Az utolsó évben mire eljött a döntő, már mindenki tudta, hogy a történetre az új seprű pontot fog tenni azzal, hogy megszünteti. Az indok egyszerű volt: nem hozta a várt számokat, kvázi nem volt nyereséges biznisz. A szokott sajtótájékoztatón meg sajtónapon viszont kereszttűz alá vették az akkor még újonc Goodell-t a sajtósok: nagyon érdekes volt, hogy kvázi komplett koreográfiákkal készültek minden lehetséges válaszra azzal, hogy a lehetséges válaszok függvényében adtak volna elő más típusú tiltakozást a helyszínen levők. Volt ott minden: több ezernyi szurkolói aláírást tartalmazó sokméteres transzparens fotókkal, emlékekkel, mutatók elemzése stb, amire gondolhattak.
Csak azzal nem számoltak, hogy a történetet egy elegáns "riposzttal" zárja le az új komisszár anno, mégpedig mikor nekiszegezték a kérdést, hogy akkor most mondja meg mi az NFLE jövője és mi a tervei, csak annyit mondott, hogy jelenleg elemzés alatt van a helyzet és annak függvényében lesz válasz. Mindez egy félmosollyal, majd másnap szépen publikálták is, hogy a rolót lehúzzák. Mindezt úgy, hogy közben már 2 újabb várossal megkötötték a franchise-t (eggyel biztos, de kettőre emlékszem), ami akkor azért volt furcsa, mert mindkettő német város volt megint.

Szóval a számok eldöntötték a helyzetet: ezen nem változtatott semmi és senki. Ennek fényében nem is tudom mi a realitása ezeknek a kijelentéseknek, hogy majd lesz megint csapat itt a kontinensen, illetve amiket én olvastam, ott eredetiben hasonlót sem mondott a komisszár, csak a szokott óvatos, semmit sem ígérő, semmit sem vállaló jövőképet, amelyet a hazai sajtóoldalak tálaltak rögtön egy fiktív hatásvadász címmel. Ugye első lépésként növelnék az európai meccseket és majd azután jöhet a meglátjuk effektus.

Nyilván időkorlát nélkül: valamikor a jövőben. Valahol Európában. Nem hinném hogy ez Anglia lenne, csak amíg Londonban van egy meccs, addig nem lehet azt mondani hogy ott nem. Eddig kettőből kétszer bukott meg a szigetország a biznisz kőkemény kritériumain, németeknél talán elbírná a dolog vagy a hollandoknál, bár utóbbiakhoz nem hinném hogy vinnék, a németek meg fene tudja hogy mennyire "vállalhatóak" az amúgy igen hmmm "hazafias" helyi redneck szurkolóknak.

És akkor még ott van Mexikó, Kanada, Japán meg Kína. Nem csodálkoznék ha hasonló szövegek repkednének arra is, csak végülis a városnevet kell adott esetben lecserélni, mondjuk London-t Beijing-re vagy Tokió-ra. Olvastam Parsons nyilatkozatait is, amely csak újabb kérdéseket vetnek fel, mégpedig ez a londoni hídfőállás/csapat először, majd nyitás a germánok felé: akkor mint stratégiai terv az vonalazódik ott az Excel táblákban, hogy több helyszín is?

A legegyszerűbb az lenne, ha újra indítanák a World League-t, anno ahogy elindult csak tanulva a hibáiból és egy kicsit ráncfelvarrva. Remélem lesz ilyen új projekt, amelyhez rendes költségvetést rendelnek, normális bajnokságot, mert azt hiszem hamarabb lenne ebből valami, mint európai NFL csapat.

Szerintem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése