nem változatlan, hanem a jelek szerint megváltozhat.
Miután a Kaposvár, Szombathely, Zalaegerszeg, Pécs kvartett már a prekvalifikációs adminisztratív selejtezőkön visszalépett/elvérzett (sic!) önként vagy nem saját akaratból, érdekes hír került fel a Predators honlapjára, miszerint újabb nyugati csapatok szálltak ki az idei bajnokságból, név szerint a Demons és a Sharks!
Mivel a két csapat oldalán semmi pro vagy kontra nincs, így csak eljátszani lehet ezzel a gondolattal (nem hinném hogy hír, mivel csak a Zala írta ezt meg eddig):
Ez összesen 6 csapat, maradt a Tata-Veszprém-Fehérvár trió, vagy ha a Gorillákat is nyugatinak tekintjük, akkor 4 csapat a valamikori Pannonia provinciából.
Amennyiben a hír igaz érdekes új értelmet kaphat a Pannon Bowl elnevezés, a keleti+budapesti oldal csapatai meg számolhatják újra mennyi is lesz az annyi a szövetségi bajnokságban, ha így fogynak a csapatok. Hogy a nevezési díjak határideje ki lett tolva március 12.-re az segít abban, hogy még van idő újraszámolni mennyi is az a 50%: persze ehhez az is kell, hogy ne legyen még visszalépő a következő napokban-hetekben.
(Úgy tűnik még mindig olcsóbb megoldás kifizetni valamiféle büntetést a visszalépésért, mintsem adott összegért elindulni valamelyik osztályban. Hiába no, a racionalitásnak azért vannak még jelei a csapatoknál szerencsére.)
Csak rövid szösszenet, de ha a Cápák tényleg kiszálltak, valamint a Farkasok sem tudják venni az APEH-Gate akadályait, akkor a Kovbojok már most bajnokok, hiszen más nem maradt a divizió I.-ben :)
Filmajánló: Halálos tavasz.
Persze ez mind merő spekuláció, van még húsz nap a rajtig, de hogy vége van-e a keringőnek vagy ennek a számháborúnak, arra nem mernék kisebb összeggel sem fogadni.
Te mernél fogadni?
2010. február 28., vasárnap
2010. február 27., szombat
Mi a pálya?
Mindjárt tavasz és ha félretesszük a sorsolás/nevezés körüli eseményeket, van olyan közös nevező más sportágakkal az amerikai focinak, amely egyformán kulcsfontosságú a lebonyolítást illetően.
Ez pedig a hazai pályák (áldatlan) állapota.
Minden évben van egy visszatérő motívum kis hazánk sport életében, miszerint a hazai futballrajt (futball=soccer) mindig vagy teljesen vagy részben elmarad a pályák használhatatlansága miatt: ez valahogy kéz a kézben jár azzal, hogy télen sosem tud felkészülni a havazásra a MÁV vagy a BKV. Tél végén vagy ha tetszik tavasz elején a Bundesliga frizurás soccer guys is kivágtatnának a zöld gyepre, hogy az NBI-nek nevezett kreációban nekivágjanak a tavaszi szezonnak.
Igen eddig ennek sok köze nincs a "focsihoz", de olvasva a szokásos hírt, miszerint:
Biztonsági szempontból egyik hazai sportstadion sem felel meg maradéktalanul az előírásoknak, legalábbis a januári rendőrségi bejárások tapasztalatai szerint - olvasható a Népszabadság szombati számában.A legtöbb helyen nem volt megoldott a két szurkolótábor szétválasztása, a játékosok és a bírók biztonságos mozgása, illetve a jegyértékesítés sem volt megfelelő. Szinte mindenhol hiányzott a megfelelő tájékoztatás, hogy mit nem szabad bevinni.
A múlt szeptember óta hatályos módosított sporttörvény előírásainak megfelelően a rendőrség - más hatóságokkal és szervezetekkel közösen - január végéig az ország valamennyi sportlétesítményében úgynevezett bejárást tartott, de még decemberben átnézték a szakszövetségek biztonsági előírásait.
Bencze József országos rendőrfőkapitány a Népszabadságnak elmondta, a rendőrség igyekezett tiszta helyzetet teremteni; egyértelművé tette az elvárásait, és hogy mikor milyen lépésre, intézkedésekre számíthatnak a klubok a rendőrségtől.
Meglepő? Nem.
Érintett ebben az amerikai foci? Igen is meg nem is.
Érdekes dolog ez a szakszövetségek biztonsági előírásainak az átnézése, kiváncsi leszek hogy az eddigi elvárások változnak-e e téren most hogy sosem látott távlatok nyíltak meg a honi amerikai foci előtt :)
A kérdés az, hogy ha a nagytestvérnél is nyíltan nevén nevezett gondok vannak a vonatkozó szabályok maradéktalan betartásával, mi lesz irányadó a saját kutyánk kölykei esetében? Lesz-e "honosított" gyakorlat, vagy mintapolgárosodás történik, függetlenül attól mi a realitás manapság.
Sajnos még mindig nincs kimondottan csak amerikai focira épített pálya idehaza, ami nem egy megyekettős, stb. pálya másodlagos hasznosítása, így mindenki függ az adott létesítmény gazdájától. (megjegyzés: Egerben ha jól emlékszem volt valami efféle hír, nem tudom végül is az a kimondottan amerikai focinak kialakított pálya meg van-e, meg volt-e.)
Szabályozás van, sőt mindjárt kettő is, külön minősítés első és második osztályra.
Van-e aktualitása a dolognak az eddig említettek mellett?
Kellene. Elvileg évről évre minősítik ezeket a "pályákat", márpedig ennek a határideje legkésőbb március 15 adott évben.
Igaz végleges bajnoksági kiírás nincs még, ellenben ezeket a pályákat le kell egy bizottságnak minősíteni évről évre, amely nem kis meló, ha körbe kell turnézni az országot emiatt. Remek alkalom újabb fizetésre, mármint a csapatoknak, mivel ezeknek a minősítéseknek is költsége van, így lehet csengetni adott költségeknek megfelelően.
Biztos vagyok abban, hogy a figyelni való többség olyan bullshit, ami az ellenőrizendő megfelelési előírásokat illeti, egyszerűen nehezen képzelem el, hogy egy komplett műegyetemi építő-építészgárda vonul ki helyszíni szemlére és figyeli ezeket a dolgokat, mint pl.: környezet- és természetvédelmi követelmények, helyi építési előírások stb. Ahogy láttam sok pályán az sem teljesül, hogy az akadálymentes használat biztosítva legyen a fogyatékos nézők részére, vagy kimerül abban, hogy lent tud maradni a pálya szélén. Mivel ezt is a MAFSZ VB ellenőrzi, így érdekes lesz az a helyzet, hogy itt is megfelelő szaktudás hiánya esetén továbbpasszolják-e a döntést az elnökség felé, mint az APEH igazolások esetén (ha konzekvensek maradunk persze).
Szóval van itt (kellene) szemhúnyás, jobb híjján megoldás, tudom előírások, meg sporttörvény: erre jó alkalom az a kitétel, miszerint ha van MLSZ IV. osztályú minősítés (ez a wtf kategória), plusz füves vagy műfüves a pálya (mi lehet még?) akkor zsír a helyzet.
Kíváncsi lennék hogy mennyi pálya rendelkezik ilyen minősítéssel.
Habár nem lehet tudni ki alkotja az első osztályt és kik a másodikat, nézzük meg, milyen libalegelők jöhetnek szóba ahhoz, hogy a minősítésen átcsússzon a csapat (a teljesség igénye nélkül):
I. osztály:
- Több mint 500 néző a befogadóképesség
- Min. 150 fő ülőhely
- Min 2. retyó
- 1 db íróasztal :)
- Kerítés, ami jól elválasztja a pályát és a nézőteret
II. osztály:
- Több mint 500 néző a befogadóképesség
- Min. 100 fő ülőhely

Amint látható igazából óriási különbség nincs a kettő között, ahogy néztem a többi technikai/tárgyi feltétel is ugyanaz szvsz csak meglepetés az, hogy egy első osztályú minősítéshez nem kell egy minimálisan is felmutatható fedett rész vagy non plus ultra villanyvilágítás.
Nálatok mi(lyen) a pálya?

Címkék:
Div1,
Div2,
pálya,
pályaalkalmassági,
VB
2010. február 26., péntek
Báli szezon
Nem is tudom legyen-e vagy van-e áthallás az áll a bál vagy nem áll a bál kifejezések között így tél végén, 22 nappal a bajnokság kezdete előtt.
Mindenesetre ma megint közgyűlés ahogy látom, szokás szerint rendkívüli, illetve csak a saját rövid agyamnak tudható be, de nem emlékszem nem rendkívüli gyűlés kiírására, biztos volt, igaz semmi közöm hozzá, csak furcsa ha valahol ennyi rendkívüli kgy. van. Baráti az időpont szó se róla, szerencsétlen vidéki csapatok roboghatnak fel fél hatra pénteken, ha ott akarnak lenni, ez elég korai indulás egy Kanizsa vagy Egerszeg részéről: utóbbira kíváncsi vagyok hogy elmennek-e olvasva a riportot velük egyfajta olyan naivitás jön le, amelynek nem értem az alapjait: lásd elmúlt öt év eseményei a futballban. Naivitáson azt gondolom, hogy egy-egy szóbeli megnyugtatásra (persze minden rendben lesz) elhitték a dolgokat, legalább egy emailt írtatok volna erről, ami elmaradt majd jött a döbbenet, hogy lehajolva a szappanért Rodolfó bácsi a hátatok mögött vígan mutogatja a két kezét, hogy vigyázat csalok... Ahogy mondjátok:
Igazi főszereplő viszont más lesz ebben a forgatagban, jön "Ábel" egyenesen be a rengetegbe és pálcát törnek felette. Hogy az eddigi ügymenetben milyen sajátos fordulatok voltak, az csak előjött végre, sőt az eddigi statikus: "el lettek utasítva és passz" helyzetről kicsit többet is tudni, ami egy olyan sportban, amely deklaráltan elkülöníti magát a hagyományos focitól minden értelemben nagyon is fontos lehet. Az MLSZ-es történéseket szerintem mindenki látja, nem hinném, hogy bárki is, aki nem érintett közvetlen! működésben szeretne egy átláthatatlan, mutyikkal és szubjektív döntésekkel teletűzdelt szervezetet, amely máshol sem hozott életképes fejlődést adott sportágba, csak egy egyfajta vegetálást és megélhetési potenciált egy szűk körnek, akik teljesítménye nem volt elvárt eredményekhez és célokhoz kötve. Mivel az amerikai foci egy fiatal dolog idehaza, még időben lehetne ezen a hazai szokáson változtatni, és nem a naivitás mondatja azt velem, hogy igenis egy transzparens működés teljesen belefér egy valljuk be rétegsportként funkcionáló szervezet esetén. Mivel jelenleg még a közhasznúság és ennek a témának minden velejárója is szerepel a működésben, a transzparenciának fokozott hangsúlyt kellene kapnia, különben minden marad csak elnevezésekben.
Az idő persze ketyeg és fogy, ahogy közeledik annak a jognak a megszerzése, hogy hazai szinten kizárólagosságot kapjon a sportági versenyek, bajnokságok szervezésére, ehhez viszont nem mindegy milyen háttérrel és ami fontosabb milyen korábbi gyakorlattal megy bele a szervezet.
Amit Francesco (is) írt a felvételi eljárásukat illetően, nekem eléggé megdöbbentő. Semmi közöm hozzájuk, semleges csapat a számomra, de én nem látom az objektív döntési/elbírálási folyamatot: élek azzal a feltételezéssel hogy pártatlanul történik a dolog, annak ellenére hogy nem tudom azt mire vélni, hogy volt ami miatt elkaszálták őket.
Igen ez egy nehéz döntési pont de véleményem szerint 2 különböző dolog egy szervezeti tagság megszerzése és egy szervezet által megrendezett bajnokságban való részvétel. Nyilván a másodikhoz az első feltétel, de ahogy a kínaiak mondják a hídon akkor menjünk át, ha odaértünk.
Itt a híd még túl messze van :) mégis kvázi erről szól a történet: az újonc csapatáról/rosteréről, amelyről megy a vita hogy ki hová tartozik szerződésileg (vagy legalábbis 15 fő erejéig). Azt hiszem itt lett összekeverve a dolog, vagy összevonva a történet, ami most se így se úgy nem jó. Ha magáról a tagságról szólna a döntés, azt régen le lehetne zárni és továbblépni a történetben. Attól még hogy valaki tag, még nem tud indulni a bajnokságban, lásd az idei szappanopera történéseket, azonban ettől függetlenül kell ugye egy minimum 25 fős hivatalos roster, amelyen vitatkozhatnak a felek hogy ki kicsoda játékosa, ergo ki tud-e állítani megfelelő számú játékost adott csapat, sőt ezt a sztorit le lehetne zárni az átigazolási időszak végével.
Ez az előzetes etikai, morális szűrő, főleg hogy gyakorlatba is át van ültetve mindig kérdéses lesz ami a függetlenségét illeti. (Mellesleg ha már szóba kerültek ezek a témák, van itt olyan poszt, pozíció, stb ahová le kell adni erkölcsi bizonyítványt?)
Adott munkahelyen is előfordulhat, hogy át kell esned mondjuk C típusú állambiztonsági ellenőrzésen (vagy min). Ne felejtsük el hogy egy társadalmi szervezetről beszélünk és nem CIA-FBI-Moszad vagy hasonlókról. Ez az említett mélyvizsgálat elég bizarrul hangzik nekem, mint valami urulógia-belgyógyászat tengely, amelynek egyetlen célja van, hogy a testüregi motozás keretében találjon valamit, amitől nyuszikán megint nincs sapka. Nekem ez az egész úgy hangzik, mintha a Tanú c. filmet nézném olvasnám:
elvégezte a korábbiakban ismertetett ún. mélyvizsgálatát, amelynek
keretében intézkedett további, a tagfelvételi eljárás szempontjából
releváns bizonyítási eszközök (iratok) beszerzésére.
Kemény nem? Értem azt is hogy van hivatkozási alap, mégpedig a játékosok lelépése: de itt nem tudom ki részéről sántít a dolog: ha tényleg nem volt érvényes játékosszerződés becsatolva, akkor mire fel történt a máglyára vetés, de még ha röhejes is a dolog, nem ez a lényeg, hanem talán az alábbiak:
- Nem tudom miért kell egy jelentkező szervezetnél gyakorlatilag rostert is beadni :) Itt egy szervezet felvételéről van szó, tulképpen csak a tagságáról, ami a játékosokat illeti arra ott van az átigazolás.
- valamint az Egyesület létrehozása nem
másik amerikai football egyesület, csapat kárára történt. Megint az objektív-szubjektív történet és ennek a történetnek is az alapja. Emlékszem még arra történetre amikor ez bekerült, vagy be kellett kerülnie, de ezt most slendriánságnak érzem, főleg annak fényében, hogy túl nagy kiskapu ez annak, hogy bárkinek betegyen ha valaki valakit nem akar tagként látni.

Átalakulások, összeolvadások, kiválások, stb. mindig lesznek. Ahogy sértődések, kibékülések, nagy közös népi hurrálok, ahogy az élet hozza. Ennek a velejárója azonban az is, hogy mindig lesznek olyanok, akik elégedetlenek lesznek az új helyzettel és amennyiben a bré kedvezőbb oldalán állnak adott esetben, ezt a kitalált gumicsontot úgy lehet majd használni, ahogy épp Rodolfó bácsi akarja.
Mellesleg ha már 12. pont (vagy slendriánság), akkor ott van az a remek kifejezés, hogy jogi eljárás (nem folyik senki ellen....).
Szeretném megkérdezni az alkotót hogy az alábbi esetek jogi eljárások-e?
- lakcímváltozás
- házasság/válás
- öröklés
- ingatlanhitel-szerződés közjegyző előtti aláírása
- stb

Sajnos itt már csak a szövetség embereinek a jóindulatában és a józan eszében bízhattunk.Józan ész azt mondaná, hogy a szabály az szabály, ellenben a realitás józan esze plusz az említett jóindulat tudott volna (tudna?) lenni az a megoldás, ahol együtt talán lehetett volna (lehetne) találni olyan megoldást, kiskaput, stb. ami megoldhatná ezt a szerintem senkinek sem jó helyzetet.

2010. február 22., hétfő
Jack Bauer
Gyanítom nem vagyok egyedül, azzal, hogy mi mikor, illetve mit mikorra kell leadni, elküldeni. Próbáltam összeszedni a dolgokat akár az eddigi nevezési szösszenetet, akár a várható új bajnokságot tekintve.
Nevezés
2010. január 31. Nevezés a magyar bajnokságokra
2010. február 5. "Eredményhirdetés"(2010/001)
13 csapat vette az „akadályt”
5 csapat vizsgálat/értelmezés alatt, ők az "ötök"
3 csapat csak nevezési lapot adott le, ők a "hármak"
2 csapat nem nevezett, ők a "kettek"
1 csapat jelezte hogy nem indul
Summa: 13 induló, 8 kérdéses, 3 nem induló, a hármak és a kettek fellebezhetnek
2010 február 6- február 14. Fellebezések benyújtása
2010. február 14. Fellebezések eredményhirdetése (2010/006)
A hármakból van egy befutó, ezzel a nevezett csapatok száma 14. Kettek fellebezése elutasítva. (Itt több fellebezés már nincs.)
Summa: 14 induló, 5 kérdéses, 5 nem induló
2010. február 19. Vizsgálatok/értelmezések eredményhirdetése (2010/002)
Az ötökből három befutó, ezzel a nevezett csapatok száma 17. Itt van további fellebezési lehetőség.
Summa: 17 induló, 2 kérdéses, 5 nem induló
Csak sima számok alapján a csapatok 56%-ának ment elsőre a nevezés, személy szerint ezt én kevésnek tartom. Hogy a csapatok 20%-a (hármak és kettek) miért csak jobb esetben is egy jelentkezési lapot tudtak összehozni, az megint azt mutatja hogy ott nem volt minden tiszta a dologgal (hogy kérdeztek-e nem tudom, hogy visszakérdeztek-e hogy értitek, azt sem)
Ha a bajnokság kezdete március 20, akkor minden ellenőrzésre, kiírásra, kihirdetésre, stb összesen 47 nap állt a rendelkezésre. Hogy ez optimista vagy más megközelítés, az döntse el mindenki.
A fellebezések első döntése legalább nem váratott magára: aznap rögtön. A mai állapot eléréséhez viszont a 47 napból elment 19, ami az összes 40%-a (többen hivatkoztatok a sporttörvényre, nem hiszem hogy ezt egy előzetes menetrendben nem vették vola figyelembe). Az új "kettek" fellebezése várhatóan legkésőbb február 27.-ig kell hogy megtörténjen, ami azt jelenti, hogy mivel az is hétvége, így jó esetben is március 1.-én kerülhet pont a dolgok végére (hacsak nincs extra gyors fellebezés és elbírálás.
Tegyük fel hogy elsejére minden tiszta lesz, még a Hurrikánok ügye is nomen est omen elül ami a vihart illeti. Lesz március 2.-re egy lista mennyi csapat van és melyik divizióba mennyi csapat nevezett.
Marad 18 nap mindenre.
Sorsolás, stb, csapatok részéről meg meccsszervezés, és készülés. Nem tudom mennyi Jack Bauer kellene csapatonként, hogy ezt a Nemzeti Vágtát végig lehessen tartalmasan csinálni, mindenesetre sok sikert, kitartást és erőt kívánok minden csapatnak hozzá.
Lehet el kellene egy-két Chuck Norris is, remélem tudtok keríteni helyi téren párat.
Egyéb dátumok (momentán nem láttam ezeket felülírva adott határozatokban, így gondolom az aktuális dátumok)
2010 február 10. Div. II. létszáma és nevezési díjai
2010 február 27. Div I-II csapatok edzőinek neve, igazolványszámok elküldése
2010 február 28. Div II. nevezési díj első részlet
2010 március 18. Div II. nevezési díj második részlet
2010 március 20. Nevezési díj befizetése
2010 március 20. Bajnokság kezdete

2010. február 21., vasárnap
Rock you like a Hurricane
Ha valami eddig érdemként fel volt sorolva a hazai fociéletet tekintve, az az a klisé, hogy gombamód szaporodnak a csapatok idehaza szerte az országban Battonyától Nemesmedvesig. Igaz sok más plusz érdem nehezen hozható össze, sőt ha leszedjük a klisés ízű köntöst erről, akkor marad az, hogy igen, mindig lesz olyan kisebb-nagyobb csoport szerte az országban aki elhatározza hogy csapatot gründol a térségben.
A legtöbbször itt el is akad a történet, leginkább amiatt mert nincs és nem is lesz hosszabb távú perspektívát nyújtó feltételrendszere a dolognak: sajnos itt nem működik az, hogy tizeniksz haver nekiáll a réten lasztit dobálgatni, meg egy bebaszós este után kitalálnak valami nevet a "csapatnak" és onnantól hurrá, itt is van egy amerikai foci csapat.
A témát leginkább a Cowboys szokta legjobban körülírni, leginkább náluk köszön vissza nagyon sokszor az a nyílt-, vagy közvetett utalás a háttérre, amely nélkül nincs értelme belevágni a csapatalapításba. Hozzáértő emberek gründolása pénzügy-marketing-működtetés vonalon, akik képesek életben tartani egy csapatot olyan feltétel, amely nélkül csak kihalás vár bárkire is. Másik oldal a szakmaiság: még mindig Achilles-sarok idehaza az edzőképzés, amelyre sebtapasz van már, gyógyír pedig hááát, jelenleg még nincs: marad az önképzés, főleg ha valaki tényleg étvágyat kapott a TF-es képzésen és nem csak azért ült be oda, mert muszáj volt (találkoztam ilyennel is).
Ebből a születési-alapítási kavalkádból erősen kilóg a legújabb budapesti csapat a Hurricanes. A Zsolt féle csapat eddig is rendelkezett egy egészséges önbizalommal :), amely jegyezzük meg nem árt, ha valaki edzősködésre adja a fejét, sikerült is egy klassz is masszív csapatot felépíteni juniorokból. A hátteret nem ismerem -nem is érdekel-, de valami okok miatt úgy gondolták, hogy elég volt a piros-fekete lobogó, lépjünk saját útra. Ez a csapat, habár újoncnak számít az alakulást tekintve annyiban kilóg a többitől, hogy adott minden: konkrét csapat, stáb, háttérszervezet (érdekes módon Kft., ambíciózus dolog a sima egyesületekhez képest), szvsz a hazai palettán megjelent egy komplett csapat.
Ahogy sejteni lehetett a kiválás nem megy simán. Miért is menne. Totál nem érdekelnek az okok, miért is hagyták ott a Farkasokat, gondolom ennek vannak belső sic.! önző okai és vannak külső-, magától az anyacsapattól kapott "visszajelzési" okai. Maradjunk a ténynél, hogy vették a fogasról a szuszpenzort és elhagyták az öltözőt.
Azóta pedig áll a bál, pedig ha valamire idehaza szükség lenne, az sok új jól szervezett és megfelelő háttérrel rendelkező csapat: kell a verseny, mert az egész focit fejlődés -és egészséges verseny híjján egy felfekvéses tüneteket produkáló beteg fogja jellemezni, amelynek sajnos már itt vannak a jelei. Elszámolás vagy leszámolás folyik, az egyrészt csak megközelítés kérdése, ami viszont nekem szembetűnő, az az hogy már megint vagy nincs objektív eljárás egy ilyen esetre (új csapat kiválva egy meglévő-, szövetségi tagsággal rendelkező csapatból) vagy megint nincs aki döntést felvállaljon szövetségi szinten.
Hogy egy új csapat hogyan tud a bajnokságban elindulni, annak megvannak a lépései és feltételei, lásd szövetségi tagság menete és a nevezési procedúra. Jelen esetben egyelőre csak az első pont lényeges, azaz a tagsági viszony megszerzése, amelyet kutya legyek ha értem, de a jelek szerint értelmezhetetlen mindazoknak, akik egy-egy jelentkező tagsági felvételéről döntenek.
Amennyiben egyértelműen leírásra kerültek a taggá válás feltételei, nem értem, miért nem tud lenni egy kérdés eldöntése szinte automatikus: egy egyszerű checklista alapján végigzongorázva a feltételeket fehéren-feketén látni kell azt hogy egy csapat teljesíti-e azokat az elvárásokat, vagy nem. Minél kevesebb szubjektíven megítélhető dolog van a feltételrendszerben annál jobb: kevesebb kiskapu, kevesebb helyzet arra, hogy valaki keresztbe tegyen okkal-ok nélkül másnak.
Itt azonban megint homok van a gépezetben a jelek szerint, mert február végén újabb szokott rendkívüli közgyűlés kell hogy döntsön erről. De miért? Amennyiben a felvételi procedúra világosan leírja azt, hogy minek kell megfelelni egy jelentkezőnek, akkor ezt megint szövetségi szinten adott döntéshozói csoportnak el kell tudnia dönteni, hogy a válasz igen vagy nem. Ez felelősség nyilván, de ha ez nem megy akkor vagy a felvételi eljárás (és annak a pontjai) vagy maga a döntéshozói mechanizmus szorul felülvizsgálatra. Egy közgyűlési döntésre áthárítani a felelősséget sajátos megoldás jelen esetben, tiszta Pilátus a Krédóban effektus. Ahogy látom, a csapatok többségének teljesen semleges a kérdés, valljuk be egy Jászberény/Nagykanizsa esetében kvázi mindegy a kérdés, emiatt is érthetetlen miért kell egy közgyűlésnek foglalkoznia egy tagfelvételi kérdéssel. Amennyiben elszámolási/etikai/személyes problémák vannak egy jelentkezővel kapcsolatban, annak szerepelnie kellene a felvételi eljárásban, ha pedig nincs benne (vagy ha a sporttörvényben sincs ilyen kitétel) akkor pedig nem volna szabad foglalkozni szövetségi szinten a dologgal --> ha nem kértem ilyeneket mint feltétel, akkor ne akarjak adott esetben (újabb szubjektív értékelésre való lehetőség) előírni ilyen megfeleléseket.
Hogy hol áll a történet a két fél között nem tudom. Nem is érdekel, ellenben az, hogy a jelenleg is futó nevezési hercehurca olyan mellékágat is kap még e történet miatt, amelyre bármelyik sorozatíró megnyalná az ujjait az már igen.
Mert egy dolog hogy 27.-ig még 2 csapat futhat újabb köröket a nevezést illetően. De ha feltesszük, hogy a Hurrikánok felvételt nyernek a szövetségbe 26.-án, akkor nevezhetnek-e az idei bajnokságba, amelynek tudjuk mikor járt le a határideje?
Nem esetén lesz egy évük arra, hogy tagsággal a hátuk mögött lezárják az előző életüket. Igen esetén pedig újabb -esetleges- pótlási körök jöhetnek, hogy véglegesedjen a hazai bajnokságban induló csapatok mezőnye.
Mindezt úgy, hogy hivatalosan március 20.-án kezdődik a szezon.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)