2010. október 19., kedd

Döntő volt, mérkőzés nem

Túl vagyunk az idei döntőn, és azt hiszem akár milyen sapkában is nézte végig az ember a hatodik bólt, akadhat hiányérzete: kivéve mondjuk a hangulatot vagy szurkolást.

De kezdjük az elején, illetve igazából a mérkőzéssel. Sok mindent lehetne írni ezzel kapcsolatban, de felesleges. Mintha 2 különböző osztályban szereplő csapat játszott volna egymással valami charity vagy hasonló esemény apropóján. Az, hogy félidőben már futóórára váltott az elviekben két legjobb hazai csapatot felvonultató összecsapás, mindenképp hazavágta a sportértékét a döntőnek: azt hiszem ilyen szempontból mindenképp csalódás volt a Tigers játéka, főleg hogy küzdeni akarásból eddig azért tudtak mutatni valamit.
Ennél azonban több kellett volna. Amikor már az első negyedben a második sikertelen punt-ot hozta össze a nyíregyi alakulat, már látszott az, hogy ennek a meccsnek igazából csak adminisztrációs jelentősége lesz, ilyen hibákat még div 2/3-ban sem illene összehozni egy magára valamit is adó csapatnak, nemhogy egy döntőben. Nagyon hiányzott -szemmel láthatólag- a speciális csapat felkészültsége a kihívónál, de ugyanez jellemző volt a többi csapatrészre. Az Offense-ük semmivel sem tudta meglepni a Farkasokat, mondjuk sok új momentum nem is volt látható, üdítő színfolt volt az, ha a QB futások hatására becsúszott egy-egy sikeres drive: köszönhetően Vasyl "Overdose" Jordannak. A többi futás szinte reménytelen volt, a passzok nem mentek, és ezt nem nőtte túl a védelem sem: egy hazai szinten komoly erőpróbának számító Cseperkáló futást nem lehet megállítani flagfoci eszközökkel, mert csak a tackle az, amivel pirosra lehet állítani a lámpát ilyen esetekben: az amúgy is gyenge napot kifogó bal oldali defense simán bemutatott 4-5 mistackle-et adott futás esetén, amelynek a vége vagy TD vagy 30+ yardos futás lett.



Óriási Wolves dominancia és tanácstalanság a túloldalon: tulajdonképpen a második félidőre már unalomba fulladt a mérkőzés, hacsak nem az volt a kérdés, hogy legalább egy becsület TD-ig eljutnak-e a Tigrisek, azonban ez nem sikerült és egy 58-0 kerül be a könyvekbe, ami a végeredményt illeti.



Pedig a nézőkön nem múlt semmi. Nagyon sokan voltak kint, talán ez köszönhető a Sport TV-nek (sok MAFSZ promó nem futott ez ügyben) és jó volt látni a szinte teltházas lelátó részeket a még 100%-ban nem lebombázott ülőhelyes részen ahol jó szokás szerint elfért egymás mellett a feketén a hófehér is.

Mert van igény a jó (?) focira: pontosítva egy jó foci lehetőségére van igény. A vendégszurkolók iszonyú jó hangulatot csináltak a lelátón már a kezdetekkor, tényleg szurkolni jöttek, és tényleg megpróbálták jól érezni magukat: szemmel láthatóan többen nem voltak már érkezéskor sem szomjasak, annak ellenére, hogy többen is hiányoltuk a sört mint italt a büfékből.



Sok néző, sok érdeklődő: hacsak önmagában nézem kiragadva ezt az eseményt, azt hiszem maga a lelátói hangulat az, ami megfoghatott bárkit is, aki kiemelte a valagát a fotelből és először nézett végig élőben egy ilyen összecsapást. Maga a program is jó volt, a cheercsapatok nagyot alkottak, igazán kellemes alapozást adtak a meccsnek előtte és a szünetben is. Az énekes fószer által előadott repertoár nekem nem jött át: annyira messze volt a korábban már megalapozott hangulattól mint Makó Jeruzsálemtől: nem hiszem hogy ilyen filmslágerek magyarul/musical dalokra vevő/kíváncsi a publikum, a bevonulása meg valami kandikamerás pillanatokat idézett: talán az utolsó Queen adaptáció mentett valamit az egész produkcióból, csak azt nem értem, hová lett a beharangozott 80-as évek feeling (főleg rock feeling ugye).

Pár egyéb megjegyzés...

Flyer: Halál ciki, ha egy szövetség olyan tabellát ad ki, amelyről hiányzik egy résztvevő. Én nem tudom mit vétett az Eger, de hogy kimaradtak a tabellából az elég gáz. Nem is értem hogyan tudtak kimaradni: mivel se az elején, se a végén nem ők voltak. Vajon miért nem sikerült valakineklegalább nyomdába küldés előtt visszanézni a produktumot? Az elnök úr legközelebb pedig az aktuális év szurkolóit köszöntse, ne a tavalyi Hungarian Bowl közönségét, vagy ha marad a kopi-pészt, akkor illene javítani a római számokat is évről évre.

Büfé: volt összesen kettő, meg egy kávés. Utóbbi szponzor is (hogy a faszba?) miközben olyan áron adták a kávéjukat, hogy azt egy jobb kategóriájú étterem is megirigyelhetné (560 Ft). A pohár meleg tea 450 Ft-ért viszont faszkorbácsot ér, bárkinek is, akinek nem száradt le a keze, mikor ennyit volt pofája érte kérni! A hotdogosoknál kerek 500-ért tolhatott az ember be egy hotdogot, viszont akkora sorok alakultak ki előttük, hogy szerintem sokaknak elment a kedve ahhoz, hogy egy évben egyszer legalább kézben a kajával/piával üljön végig egy ilyen mérkőzést. Az egyiket én is ott hagytam negyed óra sorbanállás után: esélytelennek látszott... Ennyire alulra kalkulálták a nézőszámot? Másik nagyon gusztustalan dolog volt az elhelyezésük: a felállított Toi Toi sor mellé két oldalt lebaszva már csak a Jó étvágyat felirat hiányzott, hiába no, ami praktikus a tetrisben, az mondjuk egy élő esemény kapcsán nem a legoptimálisabb megoldás. Nyilván a hermetikusan elzárt VIP résznek ilyen gondjai nem voltak, a plebs néha megkapta a nyakába fentről a kiöntött kólát, egyebeket, de hát ugye fontos emberek ültek ott, látszik is az éves költségvetésekben a szponzori támogatások sokszámjegyes mutatószáma :)



80-as évek hangulata: Ezt bevallom, direkt kerestem mi lesz, de nem találtam. A stadion oké, ennek megfelel, de hogy mi volt még arról vagy lemaradtam vagy nem vettem észre. Árakban se volt az mondjuk, nem is merek belegondolni, ha kijött egy kétgyermekes család mennyit tudott volna elenni/elinni az a 3 óra alatt (és még bizbaszárus nem is volt)

A kezdőrúgás rögtön műsorváltoztatással indult: a Sport államtitkár helyett valami ismeretlen nő -aki egy hatóság vezetője- végezte el: ezek szerint lesz MAFSZ TV vagy mi, gondolom azért volt ott hogy két szendvics közt ilyenekről csevegjenek odafenn.



Nagyon sok pozitív dolog volt: ezek 99%-a a nézőknek köszönhető. A hangulat, a tömeg, meg persze a jóidő is megalapozta azt, hogy egy döntőhöz méltó esemény történjen megrendezésre és az ember csak nem adta fel, mert ugye egy évben egyszer van ilyen. Sok gyerek kint volt, így lehet erősíteni a lassan unalomig elkoptatott jelzőt, miszerint a foci egy családi esemény: a jövőben mondjuk -európai és tengerentúli szokásokhoz híven- lehetne ilyen jellegű foglalkoztatókat kialakítani: hiszen ha ez egy esemény, akkor nem muszáj csak a BVSC gyepében gondolkodni: van elég placc körben, ahová tényleg lehet kiegészítő programokat felhúzni és amelyekre gondolom a szponzorként lobogtatott őrzővédő cég is tud figyelni, nem csak arra, hogy jóskapista ne menjen fel a VIP páholyba.



Ilyen plusz lehetne az is, hogy a más csapatok szurkolólányait a meccs alatt is foglalkoztatja a rendezőség: teljesen más hangulatot tud adni egy döntőnek, ha nem csak a 2 érintett csapat kisebb-nagyobb pomponcsapata igyekszik hangulatot gerjeszteni, hanem mondjuk 10+ csapat. Ezúton is köszönet a kommentátoroknak, nagyon jól érezték, mikor kell kicsit megmozgatni a nézőket, le a kalappal. A Tigers szurkolóknak meg el kellene srácok magyarázni otthon, miért ne akkor szurkoljunk teli torokból, amikor ők támadnak :) Sokan ültünk köztük és általános derültséget okozott, mikor rákapcsoltak a dudák/dobok az Offense akciói alatt :)

Amúgy maradt minden a régiben. Nincs új bajnok, még csak megszorítani se tudták. Lehet hogy a BVSC összeforrt velük. Ezen még a WADA sem fog tudni változtatni. Ezúton gratulálunk a Farkasoknak a negyedik bajnoki címért és a Tigriseknek az idei szezonért.

Viszont a hangulat és a sok-sok néző bebizonyította, hogy van élet addig is, amíg nem lesz egy igazi kik-ki meccsük hazai ellenfél ellen a címvédőnek.

3 megjegyzés:

  1. Találó írás köszönet.

    Nem vagyunk mi tudatlanok, de szerinted a második drive után mennyire számított az, hogy mikor dudálunk? Sajnos ezt mi hamarabb felfogtuk mint a pályán lévők. Azt a hat playt meg már kívülről tudja a csapat....(+az ellenfél is). Mindegy, majd jövőre( ???!!!)
    OFF
    Az az "ismeretlen nő" Szalai Annamari az összes elektronikus média atyaúristene lett Viktorunk jóvoltából hat évre.....(mellesleg egy akkora bunkó, hogy a teljes mezőnyt agyonlehetne vele ütni közepes lendülettel)
    ON

    VálaszTörlés
  2. Ahhh, Szalai őnagysága: őőő most hogy is került oda? Kitette valaki a minimum 12-es karikát? :P
    Egyáltalán mit keres a politika a sport körül (ami nem szakállamtitkári kör)?
    Vagy most új irány van és ahelyett hogy piaci szereplőknek próbálnák eladni ezt, jöhet épp az aktuális hatalom?

    VálaszTörlés
  3. Amitől maximum soha be nem tartott ígéreteket fognak kapni.....sajnos ez többszörös személyes tapasztalat....egyik sem jobb a másiknál, és nem a politikai meggyőződésről van szó. Ez rosszabb...emberileg nullák.
    Nah...erről ennyit.

    ON

    VálaszTörlés