2010. szeptember 30., csütörtök

Őszi rituálék

Először is gratulálok UBorka nevű olvasónknak, aki a legpontosabb tippet adta a Hurricanes nyereményjátékára.


Másrészt ha már ősz, itt vannak az NFL mellett ugye az egyetemi meccsek is, amellyel kapcsolatban eszembe jut a modoros blogban anno közölt leírás az amerikai foci fan-ekről :) Apropója az késhegyig menő pontosítás (vita), hogy épp melyik időszámítás szerint hányadik fordulóban jár is a bajnokság.



Aki ennek pontos ismerete nélkül is tud nyugodtan aludni, ellenben érdekli az NCAA, annak ajánlanám a Rites of Autumn dokumentumfilmet, amely az egyetemi foci történetét mutatja be 10 részben, Burt Reynolds narrátorkodásával.

http://www.ritesofautumn.com/home_ns.htm

Úgy gondolom igazi csemege a DVD a maga 475 percével, természetesen semelyik modoros amerikai futball szurkoló gyűjteményéből nem hiányozhat az eredeti DVD, szerintem nagyon baráti áron ( amazon-on 27$, használtan már 10$)

Kalózoknak fenn van TYT-n is, de gyűjtemény az gyűjtemény

2010. szeptember 24., péntek

Nyereményjáték

Mindig öröm hasonló megkereséseknek eleget tenni, így én is megteszem:

Nyereményjátékot hirdetünk, ahol a jövő hét szombati Budapest Hurricanes - Team Slovenia összecsapásra nyer a szerencsés megfejtő egy 2 főre szóló tiszteletjegyet.



A játék: tippeld meg mennyi pont lesz összesen a vasárnapi Győr Sharks Juniors - Fejér Juniors mérkőzésen!
Az összpontszám mellett az általad tippelt végeredményt is írd meg nekünk.

Tippek leadási határideje: szeptember 26. 12:00

Hová küldd: arius74 kukac gmail.com

Az email fejlécébe írd be legyél szíves hogy Tippjáték, a szövegbe pedig először az általad tippelt összpontszámot, majd a pontos végeredményt.
Pl.: összpont: 66, végeredmény: 44-22

A nyeremény győztese az a tippelő, aki a legpontosabb tippet adja az összpontszámot illetően, holtverseny esetén először a pontosabb győztes által szerzett összpont tipp dönt, ha ez is egyenlő lenne, akkor a vesztesre tippelt összpont a mérvadó.

2010. szeptember 23., csütörtök

Tanulságos

Csak elmaradt a legutolsó alapszakaszi mérkőzés, és bronzmeccs mégsem lesz.

Nézem utolsó 3 eredményt, amelyek a következőek a legfelsőbb osztályban:
7:67
7:45
57:0


Kezembe került egy 2005 szeptemberében írt cikk (amely végül nem jelent meg a médiában) egy olyan szakértő tollából, aki 20+ éve van a sport világában, az egyik legismertebb hazai sportújságírói szaktekintély. Igazából anno én kértem egy eszmefuttatásra a hazai focival kapcsolatban, és abból a szempontból óriási tanulságokat fog találni benne minden olvasó, hogy mi az, ami jellemezte a hazai focit az első évben és mi az ami most... igen tanulságot írtam, nem különbséget.

"Úgy tűnik, az amerikai futball magyarországi meghonosítása sokadszorra már nem lesz hamvába holt kísérlet, és a legnépszerűbb amerikai major sport megveti a lábát hazánkban. A hajdan hosszabb-rövidebb tusa helyett halálra ítélt Budapest Star Force, illetve Budapest Cowboys után napjainkban a kimondva-kimondatlanul zászlóshajó szerepkörében tetszelgő Budapest Wolves mellett több csapat is alakult, illetve alakulóban van, ráadásul nem csupán egy mag körül, hanem szerte az országban.

Sok csapat egy csapatsportág – ilyenkor természetes igénnyel vetődik fel mindenkiben, vajon közülük ki a jobb? Ezt a legegyszerűbb módon ugyebár bajnoksággal lehet eldönteni, és ezt nem csupán mi véljük így, hanem az amerikai futballban élők is. Szervezik vagy szervezték, ez lassan édes mindegy, a lényeg, hogy hamarosan elindul a liga – mindössze négy csapattal.

Ennél Magyarországon jelenlegi tudomásunk szerint legalább kétszer több együttes létezik. Biztosan lehetne okokat sorolni, ki, miért nem vállalta a rajtot, csapatonként ezt most nem is részleteznénk, aki akarja, nyilván az alábbi nevezési feltételekből úgyis tud találni olyat, ami miatt valaki visszamondta a részvételét. Mi most rögzítsük csak a nevezési feltételeket: nevezési díj (xx forint), kaució (xx forint), bírói díjak (xx forint), játékengedélyek (xx forint), stb. Ez az egyik út, ezt vállalta a bajnokságban induló négy gárda, vannak, akik viszont nem éltek az alkalommal. A többiek – egyelőre legalábbis – lemaradtak, illetve kimaradtak...

....Mert a közönség, a média, a szponzorok, akiknek rá kellene harapniuk az új műfajra, aligha lennének vevők egy olyan produkcióra, amelyben a legjobb és a második legjobb között zsenge hetven pont a különbség. A mezőny vége és eleje között meg ennek akár a duplája is lehetne. A túlzott erőeltolódás hosszú távon mindig a visszájára fordul, lesz egy elit, és lesznek a többiek. Az amúgy is egészségtelen magyar társadalmi tagozódást nem kell feltétlenül leképezni a sportra…

... az a kérdés, hogy a köz érdekében felül lehet-e emelkedni az olyan tényezőkön, mint összeszokott társaság, „mi egy csapat vagyunk, és kész”, vagy sorolhatnánk még a hasonló szólamokat.

Sőt, azon is érdemes elgondolkozni, vajon maguk a játékosok érettek-e a bajnokságra. ... nem utolsósorban ezért vár ki még legalább egy évet, mert nem érzi magát eléggé felkészültnek ahhoz, hogy belevágjon a kalandba. De a többiek elmondhatják-e magukról ezt? A Wolvesról botorság lenne ennek az ellenkezőjét feltételezni, hiszen ők az osztrák másodosztályban azért már versenyhelyzetekből is bőven kaptak ízelítőt, a többiek viszont még „baráti” pofonból is keveset. ... Van, aki még meccset sem játszott, mások egy-egy (jó, lehet, hogy két-három) találkozó után már komoly bajnoki mérkőzést szeretnének vívni.

De mennyire lesz az komoly? Itt most nem arról van szó, hogy komolyan vesszük magunkat, hanem arról, hogy mások vegyenek komolyan bennünket. Ha mindenki tényleg azt szeretné, hogy meghonosodjon itt a sportág, tényleg jó mérkőzésekre van szükség. Itt az olyan uli-buli mérkőzésekre, amilyenektől hemzseg az európai futball nálunk honos változata (labdarúgást, futballt még véletlenül sem írnék, mert az egy másik kávéház…), nincs szükség, és az a sportág halálát jelentené. Az amerikai futballnak nálunk nincsenek gyökerei, ez csak akkor maradhat fent tartósan, ha egyből sikerül minőséget produkálni.

A rajt esetleges csúsztatásával akár egy professzionális menedzsment felállítására is lenne idő, amelynek az lenne a feladata, hogy felkutassa és meggyőzze a potenciális szponzorokat. Ha kint erre egész üzletág létesülhetett, talán egy próbál nálunk is megér. Akkor nem csupán egy-két ember pénzét, kapcsolati tőkéjét lehetne kiaknázni a bajnokságban, és ebből nem csupán egy-két csapat tudna profitálni, hanem mindenki."


Na kinek van De ja vu-je 2010 végén?

2010. szeptember 21., kedd

Cheerkeszemle

Félig teli pohár vagy félig üres? Őszinte mosoly vagy hivatalból?

Végül is mindegy, elnézve a 2. hét cheerleaderekről készült képeit, az jutott eszembe, hogy én még idehaza nem láttam mosolygó szurkolólányt a pálya szélén (már amikor voltak még, meg épp nem valaki viccet mesélt nekik.

http://tinyurl.com/25gstrj


Egyébként melyik kép (lány) a nyerő? A sunáznám kommenteket mellőzzük, tegyük fel, hogy azt odagondoltuk :)

2010. szeptember 17., péntek

Fogadjisten és adjonisten

A hétvégén pont kerül az alapszakasz idei történéseinek a végére, valahogy az egész történet (és a hétközi események) egy "remek" összhangzattá képezték a 2010-es elsőosztályú bajnokság rájátszás előtti történetét.

Mondhatnánk azt is hogy amilyen az Adjon Isten, olyan a Fogadj Isten is.

Nézzük ami biztos:

Szombat

Budapest Wolves - Újpest Bulldogs
A mérkőzés rangjára más nem is figyelmeztet, csak annyi, hogy nézzük meg a két fél honlapját: egy arab/cirill/héber/inka/kínai betű sem árulkodik arról, hogy immáron adott csapat befejezi az idei bajnokság csoportmeccseit. Ennek ellenére a rendezés végre egy többszörös magyar bajnokhoz méltó környezetbe kerül, amely rosszabb nem lehet mint az eddigi építkezős/kutyafuttatós angyalföldi edzőpálya. Nagyon sok mindent nem lehet ehhez a meccshez hozzáfűzni, a futóóra indulása a kérdés egyedül. Sok-nulla a prognosztizált eredmény, ha a hazaiak lesznek annyira "szadisták", akkor veszélybe kerülhet a korábban felállított 100-akárhányas Vipers elleni ligarekord is, amelynek gondolom az exkígyók örülnének, a Bulldogok pedig nem.
Ha valaki szeretne esetleg ilyen rekordbeállításon részt venni, az adja meg az esélyt neki.
Helyszín: Sport Max Centrum
Belépő: ismeretlen


Vasárnap

Veszprém - Eger


Eredetileg szombaton lett volna, de az edző nem ér rá így átkerült vasárnapra. Reméljük nem valami tragédia miatt alakult ki ez a furcsa indok, de végül is maga a meccs sokat nem oszt és szoroz a bajnokságban. A két 2-3 mutatóval álló csapat egyike egálra hozhatja az idei teljesítményt, ennyi tét azért illik hogy legyen egy bajnokin. Talán egy jó ki-ki meccs összejöhet alacsony színvonal mellett. Hogy a lelátón többen lesznek-e, mint a plakáton, az csak a helyszínen derül ki, vagy az is lehet, hogy a készítő már előre ironizált, ami a mérkőzést illeti.
Veszprém, Schönherz Pálya
Belépő: 600 Ft (juszt se tudom elolvasni az első számot)


De igazából csak most jön a hetihetes sava-borsa, mivel zajlik az élet. Alapvetően ami elmondható, hogy ez a hét nem fog bekerülni a Debrecen nagykönyvébe, már ami a dicsőséges napokat illeti. Először ugye a juniorcsapat lépett vissza, majd kellett volna valamit kezdeni a korábban elmaradt Wolves elleni meccsel is. Itt csilloghattak az összeesküvés-elmélet rajongók szemei, hisz az a helyzet, - amelyről egy régi posztban írtam-, miszerint döntő lesz, ki mennyire kap ki a bajnoktól, az utolsó fordulóra lett aktuális. Nyilván egy technikai KO a maga 35-0-jával egy bármikor elfogadható vereség lett volna, azonban csavar a történeten, hogy a VB odabaszott a Gladiatorsnak azzal, hogy -magasugró nyelven- kísérlet sem volt arra, hogy megrendezésre kerüljön a tulajdonképpen púp a hátára mindenkinek összecsapás. Jött egy pár százas ajánlat (mármint mínusz száz) és automatikus visszaminősítés jövőre.

Na most ezzel a Glads épp utolsó, de hogy ott is maradjon, ahhoz az kellene hogy az újpestiek 115 pontnál kisebb zakót kapjanak, amelyre jó esély van. Ha egy átlagos eredmény születik, akkor a Debrecen végez az utolsó helyen, a Bulldogs játszhatna osztályozót, azonban mi történik akkor, ha egy 115+ különbség jön ki? Csak úgy dafke aláz egyet rájátszás előtt a Wolves a hírek alapján kicsit demoralizálódott vendégeken?

Ebben az esetben a csabaiak meccs nélkül jutnak fel valahová (ugye szeptemberben semmit se tudunk 2011-ről: nice job guys!), már ha fel akarnak jutni és ezzel a vegyesfelvágottal nekivágni mondjuk a Wolvesnak vagy Tigersnek.


A másik újdonság az kéremszépen, hogy lesz mérkőzés a harmadik helyért, azaz osztnak bronzérmet. Akik észrevették azt, hogy egy bajnokságban kell harmadik helyen végzett csapatot megjelölni (lásd sporttörvény vagy doppingelőírások ugye, ahol más vonatkozik a dobogósokra), azoknak küldeném a Republik-tól a Jó reggelt kívánok-at.

Hogy erre miért kellett 9 hónapot várni, azt nem tudom, ellenben biztos fasza dolog lesz a házigazdának most úgy 1-2 héttel előtte megrendezni a bronzmeccset, mert a dátum fix: október 9. Helyszíne vagy Nyíregyháza (Tigers) vagy Budapest (Cowboys).
Hogy miért nem lehetett előmeccsként betenni ezt mondjuk a döntőre, szintén egy érdekes felvetés lehet. Talán több ember ment volna ki, már csak azért is, mert az idei döntő sok izgalmat nem fog tartogatni az eddig látottak szerint: így lett volna valami értéknövelő dolog abban a rendezvényben, akár egy igazi focinap is. De hát nem lett.

Hogy ez kinek pattant ki a fejéből, és milyen apropóból, az egy érdekes történet lett volna, legalább mint Arhimédész esete a szappannal: az indoklás viszont határozottan viccesre sikerült, tudtam én hogy van humorérzékük a bizottságoknak.
Egy igazi Csubakka védelem van leírva az indoklásban, ez remélem ismerős mindenkinek a South Parkból. Ugye a lényeg az, hogy az ügyvéd(ek) bármikor bevethetik bármilyen témában, mert semmihez semmi köze. Nos egy ilyen Csubakka-védelem van indoklásként megadva, amely részleteiben leírja a százforintos feldobását a rendező személyét illetően, valamint ki vett részt mint közjegyző, sorsolási keréktekerő, stb, csak épp az nincs benne, hogy miért is kell valakinek megrendezni a harmadik helyért a mérkőzést és miért most szeptember 16.-án jut valakinek ez az eszébe, hogy kitűzzön egy október 9.-ei dátumot ennek.

A megfejtők között egy instant Csubbakka-védelmet sorsolunk ki.

2010. szeptember 15., szerda

Csak saját felelősségre

Nagyjából ez az a mondat és kép, ami megmaradt a vasárnapi Cowboys-Wolves összecsapásból. Írhatnám derbynek meg szuperrangadónak is, ahogy mások, te hát ez egy klasszikus parasztvakítás lenne tekintve a különbséget (mint sima fociban rangadónak hívni a kiesés ellen küzdő -egykor jónevű- pénznyelőket). Szóba kerülhetne a rangadó kifejezés is, csak ott az a bibi, hogy a szóból kiindulva adott események kellene rangot adnia ennek a feltételnek a teljesülése.

Na ilyen nem volt. Rangot nem adott az összecsapás, maximum látleletet vagy helyzetképet. Márpedig az a helyzet, hogy nincs helyzet, azaz maradt minden a régiben: a Wolves a király, utána valahol a kanyarban van egy hármas (Cowboys, Tigers, Sharks-utóbbi feltételezés), majd jönnek a többiek valahol a törzsfejlődés korábbi szakaszában.

Nincs mit szépíteni rajta, elverték a tehenészeket egy sima, egyoldalú meccsen. Persze ezt csak azok látták, akik ott voltak, illetve kitaláltak.
Sikerült összeszednem egy nagyobb amerikai turistacsoportot a Népligetnél, akik ott tébláboltak szerencsétlenül a villamosmegállóban és fogalmuk se volt merre menjenek. Ezúton üzenem annak a kedves focirajongónak, aki kihívta a csoporttársait, hogy legközelebb adjon útbaigazítást is, mert a susnyáson túli világ nem mindig elképzelhető egy külföldinek.

Azt hittem lesz valami rangja, presztízse az összecsapásnak, ami a külsőségben is megjelenik, csalódni kellett, maradt a minimal-art, a helyi kalandjátékkal. Kalandjátékon azt értem, hogy mindenki csak a saját felelősségére ülhetett fel a lelátóra, amely olyan állapotban volt, mintha a jó öreg 6-3 óta ott állna egy helyben. Leszakadt ülések, valahol egész sorokban egy ülőhely sincs, beszakadó közlekedőlécek, remek élmény egy kalandparkban, meccsnézésre viszont nem alkalmas (ha csak nem hoztunk széket magunkkal, vagy vállalva a felelősséget esetleg leszakadunk mondjuk egy komplett falember sorral a környezetünkben).
Igen tudom, hogy a Wolves hazai pályájáról írt legutóbbi szösszenetet páran mellre szívták, de hát kérem szépen ott a hazai bajnok hazai meccséről volt szó, itt pedig egy nemzetközi porondon is vitézkedő -papíron bajnoki címre törő- csapatról, aki ráadásul A Mérkőzést rendezte.

Amelynek elviekben etalonnak és stabil mérőpontnak kellene hogy megfeleljen.

Igaz amióta használjuk a nullát, az origo is ilyen mérőpont, ahhoz is lehet viszonyítani, ez egy szubjektív dolog, de az a tény, miszerint sem külsőségekben, sem környezetben nem lehetett felfedezni olyan elemeket, amitől ez a meccs kiemelte volna a többi közül csak azt mutatja, hogy egy volt a sok amatőr mérkőzés közül. Jobb híjján fel lehetett találni a mexikói hullámzás mintájára a népligeti hullámzást, ahol a lelátón (saját felelősségre) helyet foglaló falemberek mozgása automatikus hullámzást indított el a környékbeli nézők között.

Más izgalom nem nagyon volt. Se félidőben, se később. Nem változott semmi az erőviszonyokat illetően, max a karaván halad tovább...Ment a meccs és a Csontdaráló c. film jutott az eszembe. Nem csak azért mert abban is egy kék-fehér csapat küzdött (és kapott ki) egy piros-feketétől, hanem inkább a látottak alapján. A vendégek bedarálták a hazaiakat.



Aki pedig ki akar menni a hazai döntőre, amelynek jó eséllyel e két csapat lesz újra a résztvevője, az csak saját felelősségre tegye a látottak és eredmények ismeretében.

2010. szeptember 10., péntek

Legény a gáton

Valaki elveszti a szüzességét a hétvégén, mert a sorsolás szeszélyét tekintve összekerült a két legesélyesebb hazai csapat már az alapszakaszi dögönyözőben is, hogy előzetes falatkákat kapjanak a másikból.

Ugyanis vasárnap jön az alapszakasz legnagyobb összecsapása a Cowboys- Wolves, amely ugyan nem minden héten háború, de csatát mindenképp nyer a győztes.
Majd jöhet a visszavágó a döntőben (feltételezem, hogy a rájátszásba jutó Rebelst és Tigerst mindkét csapat képes elbúcsúztatni az elődöntőben. Persze nem bánnám ha nem ez történne, mivel most már szeretnék meglepetéseket is látni hazai futballban, amire legutóbb már nagyon régen volt példa, akkor, amikor a Gladiators legyőzte idegenben a Cápákat az elődöntőben)

De nézzük a teljes hétvégét:

Szombat

Dunaújváros - Titans



Mindkét csapat búcsúfellépése a szezonban, a hazaiak rájátszásbeli reménye elszállt már az elején, a vendégek nyeretlenségi sorozata közel két szezon után megszakadt (ha babonásak lennénk, azt mondanánk jó ómen volt az egyesület elnökének a lemondása a Versenybizottságból, azt hiszem azóta nem nyertek, mióta azt vezette, és lám ahogy lemondott, behúzták a szükséges egy győzelmet.)
Bevallom fogalmam sincs mire lehet itt számítani, mivel sok motiváció nem fűti a csapatokat, egy jó meccs és ütközés ami lehet a cél, ha rossz lesz az idő, akkor meg a legyünk túl rajta és menjünk haza. Érdekes, hogy a két csapat még sohasem találkozott még a pályán. A gorillák kijelentése, miszerint a "könnyed siker alapkövetelmény" kicsit nagyképűnek tűnik, talán ez feltüzelheti Balu Kapitány létszámtakarékos gárdáját, hogy meglengessék a banánt előttük.
Jegyár: 500 Ft, diákkal ingyenes.


Vasárnap

Jászberény - Nyíregyháza


Egy keleti összecsapás, szintén a szezon zárásaként, kivéve a Tigrincseket, akinek jön a rájátszás. Elvileg pihenhetnének arra és készülni pár play-jel, míg a hazaiaknak egy vereséggel is egy tiszteletreméltó 3-3 egyenleg lehet a végösszeg, ami zárórát illeti. Itt is lehetnek motiváltsági kérdések, talán csak egy messzi-messzi galaxisban lesz újra a Rozsomákoknak arra esélyük, hogy egy 4-2-es mérleget tudjanak produkálni a hazai első osztályban. Persze ehhez egy jóllakott cicamica is kell.
Belépés: ingyenes

Cowboys - Wolves



Nem vitás, a hétvége (és az alapszakasz) összecsapása. Azt hiszem inkább presztízskérdés lesz ez most jelenleg, olyan üzenünk egymásnak ki marad meg szende szűznek a végéig és ki az, akinek le kellett hajolni a szappanért már az alapszakaszban. Ha jól emlékszem a Cowboys még soha sem győzte le a Wolves-t bajnoki mérkőzésen, talán most lesz alkalmuk rá, vagy nyilván egy revans keretében majd a döntőben. Mindenesetre üzenetértékű összecsapást nézhet végig aki kilátogat a Népligetbe, a jelenlegi aktív és nevezett mezőnyt elnézve ennél magasabb szintű hazai derbyt jelenleg nem lehet összehozni. Egy Mátyás királlyal már bent is lehetünk.
Belépő: 1000 Ft


A jelek szerint az idő továbbra is olyan marad, mint a forint a svájci frankkal szemben. Emiatt nem csak abból lesz ízelítő mi várható a döntőn foci terén, hanem abból is, milyen idő lesz a döntő napján. Mondjuk egy szakadó eső azért betenne neki rendesen, akinek van közvetlen vonala megfelelő helyre, intézhetne jó időt (ne R beszélgetéssel :) )

Plakátos szösszenetemet visszahoznám, a héten van 3 alany is, de nekem nincs olyan, amelyik kiemelkedne a többitől. Marad a piros pont a Cowboys beharangozó videójának, végre valami webkettes anyag is egy csapattól, több ilyen kéne.

Esti ajánlat:

Péntek 22:30 Eurosport 2-n NCAA meccs múlt szombatról:
Notre Dame - Purdue (120 perces összefoglaló)

2010. szeptember 9., csütörtök

Beteg vízió

Ezerrel dübörög a kinti felvezető kampány, amelyben most az egyik aktuális épp az, hogy a First Lady épp srácokkal együtt végzi a gyakorlatokat többségében Goodell felügyelő szemei alatt vagy segítségével.

A címre visszatérve csak egy olyan kép ugrott be, hogy elképzeltem ezt a kinti felosztást hazai színekben, azaz First Lady szerepében Lévay Anikó, mikor Roger Goodell magyar "hangja" Tóth László. Pálya a tökéletes állapotú BVSC Aréna, a srácokat pedig a helyi kisebbség adja.

Szóval tessék e szemüvegen keresztül is nézni a képeket :)










további képek:
http://www.nfl.com/photos/09000d5d81a61454#id:09000d5d81a5bd29

2010. szeptember 8., szerda

Fan base

Nézem az NFL szezonfelvezető videókat és beleborsódzik a hátam, mikor látom pl. ezt a videót:

NFL Fan Base

http://www.nfl.com/videos/nfl-videos/09000d5d81a582a3/The-NFL-s-best-fan-base


Annyira kellene valami hasonló idehaza is, mondjuk egy nem kinek van a legnagyobb tábora, hanem magának az amerikai focinak a fan base-ról egy ilyen videó. Miért szeretik a szurkolók az amerikai focit Magyarországon? Mitől más a foci, mitől foci a foci.

Mehetne rögtön gerillamarketingént fel a netre, utána meg hagy gerjedjenek a rögbisek megint a focira :)

Neked bejön ez a videó?

Sportágválasztó

Azt szokták mondani Isten malmai lassan őrölnek. Ugye szeptember közepén megint lesz egy ilyen országos happening, kíváncsi voltam mit is írnak a fociról.



Mosolygó titkár úr szelleme még itt van, egy frissítés ráférne a történetre (ha csak nem lett újra titkár, bár ezirányú bejelentés, hogy most épp kicsoda tölti be ezt a pozíciót még mindig várat magára), bevallom kísértést érzek arra, hogy kipróbáljam ki veszi fel a telefont, vagy működik-e a megadott email cím :)

Összefoglaló/bemutatkozó oldal
http://www.sportagvalaszto.siteset.hu/index.php?m=16516

Ha idén a Wolves a hivatalos arc ezen a rendezvényen, akkor a sportot képviselő egyesületre klikkelve nagy lesz a meglepetése, aki a Black Knights-ot várja (urambocsá a Titanst).

Az hogy a szövetségi kontakt nem stimmel, egy dolog.
Az hogy a képviselő csapat sem, egy másik.
Az hogy a leírásban megadott központi oldal nem működik (mafl.hu) egy harmadik.

Remek összkép arról, hogy mennyire van kontroll alatt minden megjelenés kifelé.

Az pedig csak hab a tortán hogy egy egyelőre működő domain-re költ a szövetség negyed millát idén (ugye kedves tagszervezetek, akik megszavaztátok/ jóváhagytátok a 2010-es költségvetést ezt ti tudjátok): hogy itt mire lehet elkölteni ennyit, azt azon kollegáim se tudták megmondani akik domain-brókerkednek vagy weblapfejlesztésből élnek.

Igen ez az összeg gyakorlatilag majdnem megegyezik az idei teljes marketing büdzsével (nagyságrendben mindenképp).

Hogy mondták a Starship Troopersben? Érdeklik a részletek? Forduljon a csapatvezetőjéhez.



Persze nem csak ennek van lábszaga, hanem a másik linknek is, amely a bácsi kérem hol lehet itt focizni? kérdésre volna hivatott válaszolni. (már kilépett tagok, rossz website címek, stb)

Megint az a sok bába meg az elveszett gyerek.

2010. szeptember 4., szombat

Knights-Phantoms

Amennyire ismerem a hazai fociközeget, talán nem merész dolog kijelenteni, hogy a Lajtán túli focivilág ismerete Európában gyakorlatilag kimerül a sógorokban.

Emiatt ajánlom a figyelmetekbe egy mai (szombati) online élő közvetítést a GFL (Német liga) másodosztályából (ne, ne hasonlítsátok más ország másodosztályához):

Franken Knights - Wiesbaden Phantoms

Az előzetesek szerint ütős kis meccs lesz, szóval ha nem mentetek Egerbe, érdemes lehuppanni a monitor elé.
Kickoff: 17:00 (elméletileg német idő szerint GMT+2, ami a miénk is azt hiszem)

http://www.ronair.tv/livestream.php


Nyilván megy közben a hazai bajnokság is, mára jutott egy nem kérdéses meccs, talán holnapra is, függően attól hogy ki mennyire eresztett le vagy szívta fel magát

Szombat

Eger Heroes - Budapest Wolves
Mint anno 1552-ben, legalábbis ami a játékerőt képviseli. A vendégeknek be kell húznia nyilván, a kérdés csak a pontarány. A múlt héten elmaradt a meccsszám-béli felzárkozás a címvédőtől, mivel a hazaiaknak nem akadt elérhető ludus. A hősök eddigi 50-50-es mérlege kitart már a szezonban (ami a bennmaradást illeti), lehet örömfocit játszani, ha a Wolves hagyja.
Belépő: 500 Ft


Vasárnap

Szolnok Soldiers - Újbuda Rebels


Ezúttal Jászberényben, a hazaiak személye ezúttal kérdéses, mivel a "főmérkőzés" előtt lesz egy junior meccs is, ahol -színesítsük csak a résztvevőket- a helyiek fiataljai fogadják a kistehenészeket. Így talán az a leghelytállóbb, ha azt mondjuk, hogy a helyi juniorok látnak vendégül 3 másik csapatot.
Visszatérve a "nagyokra" nem vagyok benne biztos hogy szórakoztatóbb/jobb meccs lesz mint az azt megelőző. Ennek ellenére a lázadóknak be kellene venni a rohamosztagosok ideiglenes halálcsillagát: per pillanat sok Darth Vader-t nem látok a Szolnokban, aki egy jól irányzott csapással hazavágná Skywalkert.
Hogy kinek tett jót a szünet, és kinek sikerült újra felpörögnie őszre, az hamar kiderül, a vendégeknek mindenesetre kellene a formába lendülés a közelgő rájátszás miatt (mivel a Gorillák elszálltak ).

Kickoff: 15:00
Pálya: Jászberény. Állatkerti focipálya
Belépő: ingyenes

Galaxy reloaded


Van egy kis mozgolódás szerencsére már Európában, azaz ébredeznek a régi NFLE fellegvárak.

Mellékelek egy felhívást, ki tudja ki keccsöl épp mostanság Frankfurtban egy mutatós magyar barátnővel, aki szeret táncolni és mondjuk komolyabb szinten is csinálná, mint ami itthon megszokott.

Emellett felélesztik a régi hagyományokat is, azaz visszahozzák a régi nagy szurkolói partykat, sőt ha jól olvastam, az ősellenség Rhein Fire is visszahozza a rajnai hajós bulikat velük párhuzamosan. Hááát volna mit mesélni róluk.





Irigykedem rájuk... szép emlékeim vannak :)

2010. szeptember 3., péntek

Entrópia sok szereplővel

Olvasgatom az új határozatokat (igazából papírt akartam írni, mert eredményét tekintve tulajdonképpen csak ezt mondhatjuk el, mint manifesztálódott produktumot) és a jó öreg Schopenhauer Entrópia-törvénye jut róla az eszembe.

Ugye adva vagyon egy lassan epic fail kategóriára hajazó -a jelek szerint feloldhatatlan- probléma a Wolves és a Hurricanes között, amelyre a jelek szerint sem készsége, sem képessége sincs a MAFSZ-nak, hogy feloldja, vagy legalább megkísérelje feloldani. A lassan egy éves születésnapját ülő huzavona méltán vonulhat be a történelembe a Piszkos Tíz néven, okulásul az utódoknak vagy bárki másnak, aki bármilyen organizációs szerepet betöltő szervezetnél kíván aktív szerepet vállalni a jövőben.
Tavaly óta megy a huzavona mi legyen, hogy legyen és végül is közel egy év alatt sikerült eljutni oda -azt hiszem mindenkinek látszódott az, hogy a közös konszenzusnak az érintett felek részéről nincsen valóságalapja- hogy szövetségi oldalról egy kissé szarkasztikus, ámbátor tárgyilagos határozatban november közepéig adott "ultimátumot" a Piszkos Tíz ügyirat rendezésére.

Szarkasztikusnak érzem a történteket, mivel ugye ha már anno bejött egy bodicsek a Hurricanes-nek a tagfelvételijét illetve, várható volt hogy az érintettek nem fognak tudni játszani sehol sem tavasszal vagy nyáron. Most hogy alakulgat legalább barátságos szinten a 2010-es őszi program, nosza basszunk oda egyet ősz végéig. A kitolás mint fogalom jelen esetben minden értelmében megállja a helyét.
Ugyanígy szarkazmusnak érzem a dolgot, hogy ha egyszer már rendben találták ezeket az iratokat (idézem: "Az iratokat személyesen az Szövetség elnöke vizsgálta meg..." - ez gondolom fontos információ, más nem hiszem hogy értene hozzá vagy ismerné a Tizek aláírását), akkor miről is folyik a disputa: kellett volna születni valami eredménynek - ami ugye nem született hanem annyi, hogy oldjátok meg ti ketten. Ha pedig eldőlt, miszerint a Farkasoknak igaza van, akkor azóta miről is szól ez a dolog?

Vágó István kvízműsorában sok pénzt nem fizetnének arra a kérdésre, miszerint Ha egy dolog nem oldódott meg magától közel egy év alatt, mi az esélye hogy megoldódik 2 hónap alatt, főleg ha idézem "a kommunikáció hangvétele barátságtalanná vált"?

Pilátus mossa a kezét és komolyan mondom ha lenne a MAFSZ Shopban ilyen kézmosó tál, rendelnék is, mert az az eszköz tudhat valamit (ha már az éves beszámoló szerint egy fillér se jött be merchandisingból 2009-ben). Hogy ennyi bizottság, biztos és ki tudja még milyen fizetett helóta környezetében nem volt legalább minimális önigény arra, hogy egy ilyen -felek szempontjából feloldhatatlan- problémát koordinációs/coach-olós tevékenységgel feloldjanak, az nagyobb probléma, mint az hogy milyen jelen határozat indoklásában kifejtett mérlegelési tényezők (lásd pl. sportolók érdekei: hogy nem szakad le az a drágán bérelt irodaház plafonja...) miatt nem történt eddig semmi érdemi.



Ne felejtsük el, hogy amatőr sportról (sportolókról) beszélünk, nem Tom Bradyról vagy egy NB1-es focistáról. Ez a dögöljön meg a szomszéd tehene látásmód kiegészítve a mosom kezeimet organizációval remek képet ad, hol tartunk 2010-ben.

További unikum a történetben, hogy a szövetség a sportolói szerződés érvénytelenségének a kimondásában nem kompetens, ahogy mondják, erre a magyar jog (bíróság) az illetékes. Ehhez tegyük hozzá a másik MAFSZ utalást, miszerint az IFAF tagság miatt ilyen jellegű vitákat semelyik tag sem viszi nemzeti bíróság elé...

Ördögi kör nem? Szerintem ez látszódott már az elején. Az előző bekezdésben írt két mondat is ott volt már a szövetségi papírhalmazban, így tényleg csak a közvetítés útján történő feloldás lehetett volna eddig az, ami mindenki számára elfogadható kompromisszumokhoz tud vezetni. Ehhez pedig le kell ültetni a feleket és közvetíteni.

Igen, a mostani határozatban benne van ez is, csak ehhez miért kellett ennyi idő?

Ekkor még nem beszéltünk arról, kinek van és kinek nincs igaza. Igazából mindenkinek aki nem érintett a két fél vitájában teljesen mindegy mi az igazság. A tény az, hogy adott egy rakat amatőr, aki valahol nem akar játszani, onnan nem engedik, még egy szaros barátságost sem játszhatnak. Nem tudom van-e itt időbeli lejárat egy ilyen amatőr szerződésnek (tulképpen mi a faszt lehet itt évekig számon kérni és megkötni?), de most komolyan akár 5-10 évig valaki(ke)t szivatni lehet ezzel, hogy akkor te mostantól sehol, hacsak nem változtatsz nevet meg nemet?

Tessék mondani kinek jó ez a helyzet?
A Wolvesnak? Ezek az emberek oda vissza már nem mennek (gyanítom, ezek után pláne).
A Hurrikánoknak? Alapemberek nem játszhatnak.
A Szövetségnek? Presztízsből biztos nem, hatékonyságból szintén nem, segítőszándékot hagyjuk, megoldáskeresést szintén. Anyagilag meg minimum 10 ember nem fizet nekik :)
A sportnak? Adott 10 amatőr, aki nem játszhat. Máshol és máskor is előfordulhat. Volt rá korábban is precedens (lásd Cowboys születése), csak akkor nem volt ennyi bizottság meg biztos. Viszont a jelek szerint a rómaiak hülyék mert újra és újra bele lehet lépni ugyanabba a folyó vizébe.

Hogy jön ide az Entrópia-törvény? Nos, az kimondja:

"Ha egy hordó szennyvízbe egy kanál bort teszünk, egy hordó szennyvizet kapunk, de ha egy hordó borba egy kanál szennyvizet teszünk, akkor is egy kanál szennyvizet kapunk".

Ez a mondat jutott az eszembe, mikor olvastam ezt a határozatot.

Magyar amatőr amerikai futball: 2010

ps: Elvesztem abban az utánkövetésben, hogy épp melyik az aktuális Alapszabályzata a szövetségnek. A vélhetően aktuális ilyesmiket ír erről a helyzetről (3. para):

Az IFAF tagság feltételeként a Szövetség tagjai feltétlen és visszavonhatatlan kötelezettséget vállalnak arra, hogy az IFAF-al vagy más szövetségekkel, egyesületekkel, vagy egyesületi tagokkal fennálló vitájukat nem viszik nemzeti bíróság elé, mindezt a tagjaik ilyen jellegű vitájában is igyekeznek elérni. A Szövetség tagjai egyben beleegyeznek és tudomásul veszik, hogy minden ilyen az előző mondatban körülírt vitát egy választott döntőbizottság bíráljon el . Ezt a választott döntőbizottságot a Szövetség hatáskörébe, illetékességi területére tartozó ügyekben a Szövetség közgyűlése választja meg 3 évre. Ez a döntőbizottság öttagú, aki közülük érintett annak véleménye a döntéshozatalnál figyelembe nem vehető. A Szövetség területi illetékességén túlmutató, nemzetközi jellegű vitákban a Szövetség minden esetben köteles megkeresni az IFAF Sport Döntőbizottsági Tanácsát. A Szövetség tagjai is szigorúan kötelesek betartani a vitákkal kapcsolatos megbízott testület döntéseit, az előző rendelkezéseinek megfelelően.


Ööööö kérem szépen, akkor ez melyik bizottság is? A tűzőgépes?

Na most ha ez a hatályos tótumfaktum, akkor ez melyik fantombizottság vagy -halleluja áldassék az Úr- lesz egy újabb ? (a szakmai hozzáértést hagyjuk, mert látva a Bíróság hiánypótlási listáját kétségeim vannak a sport/egyesülési/közhasznúsági törvény kellő mélységű ismereteiról. Erről egy vállalkozó ismerősöm jut az eszembe aki mindig büszkén hangoztatja, hogy öt ügyvédje van, akiből kettő doktor... no comment)