2010. március 29., hétfő

Patthelyzet

Csak sikerült leírni. Azaz tényleg nem lesznek Cápák idén. (Hogy ehhez a döntéshez miért kellett 2 hét, mármint a sorsoláshoz képest 20.-án megtartott felsőházi kupaktanácshoz, az több mint kellemetlen, mind a csapatoknak, mind a sorsolóbizottságnak)

Egy illúzióval kevesebb.
Illúzión nem azt értem, hogy sokan reménykedtek abban, hogy indulnak-e a Cápák, hanem arra gondolok, hogy ez az alsó-felsőházasdi elitizmus egyelőre nem áll a realitások talaján, csupán vágyálom. Nincs ma Magyarországon négy olyan csapat, aki érett lenne egy félprofizmusra nyomokban is hajazó bajnokságban való indulásra.

Mondhatnám több nap, mint kolbász. Vagy több bizottság, mint erre érett csapat.

Alapban nem is igazán a hazai focival szúrt ki ez a visszalépés, hanem a Kovbojokkal és a Farkasokkal. Leszűkült nekik a játékterük, az a lehetőség, hogy idehaza is tudjanak olyan meccseket játszani, amitől fejlődhet az "egyeske" is. Az a törekvés, hogy az úgymond előrébb tartó csapatok elválasztódjanak a tömegtől és ne szülessenek nevetséges 100-0-s eredmények egy bajnokságban, jó keretet adhat egy kiemelt kör (felsőház) de erre nincs igény. Legalábbis elég igény. Ez az elképzelés törékenysége pont most jött elő, hogy elég a háromból egynek okkal vagy ok nélkül hátat fordítani, és borult a bili. Hogy ez most épp a kétszeres bajnok (és nem mondjuk a háromszoros) az tulajdonképpen mellékes, azt hiszem jelen esetben a Győr inkább csak a "tesztalany" volt, akinek így nem érte meg a történet.
Ami viszont elgondolkoztató, hogy egy kétszeres (ötből) bajnok visszalépése milyen kontrasztot ad az egész sportágnak, illetve milyen jelzésértekkel bír a fejlődés irányát és minőségét tekintve. Eltelt öt év és az első bajnoksághoz képest, és az induló négy csapatból kettő nem indul a bajnokság(ok)ban, a másik kettő pedig -túljutva a papírproblémákon- két különböző szinten tud harcba indulni.

A baj az, hogy nem is látszik, ki nőhet fel minimum egy csapat negyediknek a meglévő háromhoz, hogy legalább egy belső kör kialakuljon, akik -vélhetően- hosszabb távon játszhatnak egymás ellen éveken keresztül. Amíg nincs "feljutó", addig nincs az az adminisztratív megoldás vagy alsóházból jutalomként feljutó vágóhídi áldozat, amely megoldást jelenthetne arra, hogy a hazai szemmel top szinten teljesítő csapatokat a többi ne húzza vissza. Marad az az ördögi kör, hogy egy szeszély vagy sértődés utáni egy visszalépés újra és újra képes lesz azt elképzelést hazavágni, ami arra hivatott hogy hazai szervezésben is képes legyen biztosítani a top csapatoknak a fejlődést.

Amíg ez nincs nem is érdemes beszélni semmiféle kontextusban a (fél)profizmusról se. Egy (három) fecske nem fog nyarat csinálni, azt erre irányuló szabályozások csak a többi amatőr egyesületnek okoz még több fejtörést és kihívást.

Ha már szabályozás, érdekes napok lesznek ezek a következményeket tekintve, igazi patthelyzet. Bevallom kerestem, de nem találtam semmilyen konkrétumot arról, milyen szankciókkal jár egy visszalépés.
Nevezés után már idén a Demons is visszalépett, de nem kaptak büntetést: legalábbis határozat erről nincs (gondolom erről is készülne, ha már a legapróbb dolgokról is születik).

Van-e szankciója a visszalépésnek 2010-ben?

Ha pedig nem kaptak, ergo nincs szankciója a menet közbeni kitáncolásnak.
Van egy városi legenda a Tigers büntetéséről is tavalyról az ifinélküliség miatt, arról sem találtam semmit, ha tud valaki forrást vagy megerősítést mit kaptak érte, az a kommentbe írja már be. előre is kösz.

A legenda szerint 400k volt a büntetés. Ha ezt mondjuk megkapná a Győr is, érdekes helyzet állhatna elő: miszerint van-e értelme kifizetni ezt, ergo ér-e ennyit a hazai bajnokság? Mivel nem találtam semmi konkrétumot, ezért a visszasorolás is egyelőre csak legenda, eddig se volt. Egy pénzbüntetés + egy visszasorolás (ezzel bukva az EFAF-ot) viszont jó eséllyel eldöntené a Cápáknak azt a helyzetet, hogy
van-e értelme küzdeni a harmadik magyar bajnoki címért.

Ha már múltkor szóba került az NHL, akkor a hokipéldánál maradva hasonló a szituáció a magyar bajnokságban is, lásd Alba Volán esete, aki fejlődni akart és nem akarta hogy visszahúzzák ebben. Maradt az osztrák bajnokság, azóta elvan mint Marci Hevesen. Persze vannak eltérések: egyrészt fociban van még két hasonló budapesti Volán csapat, másrészt hokiban vannak tőkeerős szponzorok (vagy legalábbis jóval erősebbek, mint ami itt van) és van egy valóban felfutó (és ismert!) sportág, amely ráadásul olimpiai sport is. Ha ez az albavolános út lesz a jövő a jelenlegi nagycsapatoknak, bajban leszünk: jobb esetben a tarcsik mehetnek a hazai ligába, és semmi másról nem fog szólni a küzdelem, hogy vakok között ki a félszemű király.

Ha pedig semmi sem történik -következmények nélküliség, akkor pedig marad a vérszem és a kiskapus lehetőség az indulásra, visszalépésre mindaddig, amíg az első sípszó el nem hangzik.
Ezt pedig szabályozási oldalról csak a feltételrendszerek újragondolásával, nota bene szigorításával lehet ellensúlyozni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése